Floppy-val nagy elvárásokat támasztottunk SIENA felé, ugyanis hozzáértő rokonom (aki, mint már említettem, Olaszországban idegenvezető) az egekig marasztalta ezt a népszerű, gótikus, toszkán várost.
Bettolle-ből egy alig fél órás kocsiút vezetett minket Siena megye székhelyébe. Ezen a ponton ki kell, hogy osszak az országnak egy feketepontot: az 52-es autóút Solt és Kecskemét között tükörsimának számít ahhoz a kátyúrengeteghez képest, ami itt fogadott minket. Szegény Kiwi-vel nem győztem szlalomozva kikerülni a legnagyobb lyukakat, amik simán kiszaggatták volna az én kis Daihatsu-m kerekét, ha nem vagyok elég szemfüles.
Parkolás szempontjából semmiféle nehézségbe nem ütköztünk. Melegen ajánlom minden toszkán régióba érkezőnek a discovertuscany.com honlapot, ahol az összes nagyobb városról leírják, hol érdemes parkolni. Kitérnek a fizetős- és nem fizetős helyekre is, illetve arra, hogy előbbinél mégis „mennyi az annyi”.
Mi végül a San Francesco, 24 órás parkolóhelyet választottuk, ahol óránként 2 euróért tudtuk pihentetni Kiwi-t – ez persze nem olcsó, de legalább közel voltunk a belvároshoz.
Miután bevettük a városfalat, egyenes út (ami persze szűken kanyargott végig) vezetett minket a Piazza del Campón-ig. A téren álló Palazzo Pubblico 105 méter magas tornyának árnyéka alatt rengeteg fiatal heverészett. Fesztiválokat idéző marihuánaszag lengte körbe a teret – tök komolyan.
Mivel délidőben érkeztünk, ezért az egymást érő éttermek csordultig megteltek és mi is, mint jó turisták, meglátogattuk az egyik ilyen, egyértelműen túlárazott helyet. Már bűntudatom volt a mértéktelen pizzafogyasztástól, ezért cézár salátát ettem. Amitől égnek áll a hajam, ha eme egyszerű ételt majonézzel szolgálják fel – hát ezúttal mustárt kaptam rá. Éljen.
Tele hassal bevetettük magunkat a város sűrűjébe és megállapítottuk, hogy az elvártaknak megfelelően, gyönyörű környezetbe csöppentünk. Siena-t az UNESCO is a Világörökség részévé nyilvánította, ami flancosan hangzik ugyan, de nyilván rá is szolgált. Az ősi város mai arculata teljesen ugyanolyan, mint amilyennek a 13. és 14. században megtervezték. Leszámítva persze, hogy a magas, robosztus épületek aljában fehérneműbolttól kezdve, az ékszer üzleten át és ezernyi szuvenírshop-on keresztül minden olyan üzlethelyiség megtalálható, amitől virágzik a sienai turizmus. Azt gondolom, hogy a város arculatának kialakításakor még nem terveztek be Tezenis és Bijou Brigitte üzleteket.
Érdekesség, hogy az ember lépten-nyomon összetalálkozik a Romulust és Remust tápláló római nőstényfarkassal. Ennek okát abban leltem, hogy a helyi legenda szerint a várost Remus fiai, Senius és Aschius alapították, miután apjuk megölése miatt el kellett hagyniuk Rómát. A két testvér egy fekete és egy fehér lovon menekült, ezért lett a város zászlaja és címere fekete-fehér. A város neve is Senius-tól származik.
Ami a kutyás turizmust illeti: jónéhányan sétáltattak négylábút a városban. Úgy tűnt, senkit sem izgat, hogy a főtéren épp egy fekete-fehér Border Collie – nevezzük mondjuk Floppy-nak – kiteszi az aznapi adagját a rozsdavörös kövezetre. Ugyanúgy, ahogy azért sem ágált senki, hogy a világörökség eme központjában a fiatalság önfeledten pöfékeli a spanglit.
SAN GIMIGNANO-ba nagy célokkal érkeztünk. Először is, szándékunkban állt nem bőrig ázni – merthogy Google barátunk 60%-ig fenyegetett minket csapadékkal – másodszor pedig nővéremék feladatát teljesíteni és 30 eurót összekoldulni egy általunk választott menhelynek.
Parkoláshoz az előbb említett honlap tanácsát vettük alapul és miután letettük Kiwi-t, beálltunk egy japán turistacsoportba és feltűnésmentesen hömpölyögtünk az árral.
Kisvártatva el is értük a „Tornyok városát”: San Gimignano ugyanis arról híres, hogy tökéletes állapotban sikerült megőriznie a középkori építészeti emlékeit, a városfalat, és a lakótornyokat, amelyek így a nevezetességeivé váltak.
Floppy-val hamar leváltunk a csoportunktól és lekanyarodtunk az első, kietlenebbnek tűnő kis utcán. Amikor elértünk a városfal széléhez káprázatosan szép kilátásunk nyílt a toszkán tájra. Turistáktól messze a helyiek is élénkebben mozgolódtak: kiteregették vizes ruháikat a városfalra, hangosan vitatkoztak a szomszédjukkal és az idétlen háromkerekű járgányaikkal masíroztak fel-alá a szűk utcákon. Miközben figyeltem őket, azon jártak a gondolatiam, hogy mennyire szerencsés az, aki itt élhet ebben a gyönyörű, középkori településben.
Hál isten később sikerült teljesítenünk a ránk bízott feladatot is és összekalapoztuk azt a bizonyos 30 eurót – ami végül 55 lett másfél óra alatt – de erről bővebben a videómban mesélek.
Siena megye meglátogatása nem csak, hogy nagyszerű tanács volt rokonomtól, de eddigi tapasztalataim alapján merem állítani, hogy a legcsodásabb helyszín, ahol megfordultunk. De még csak ezután következik Róma és Cinque Terre, úgyhogy nem akarok semmit elkiabálni.
A helyiekkel kapcsolatban még muszáj megosztanom egy történetet: San Gimignano-ból hazafelé menet Kiwi egy ponton úgy döntött, hogy nem asszisztál többet az utazásunkhoz. Magyarán nem indult be. Kétségbeesetten levadásztam az első felbukkanó olasz férfit, hogy segítsen, aki a lefelé lejtő út adottságait kihasználva sikeresen beindította a rakoncátlan kis japánt. Ezután Bettolle-ban a lakás tulajdonosát megkértem, hogy segítsen kikúrálni Kiwi-t. Ő azonnal intézkedett: felhívta a városka nagybecsben álló autószerelőjét és kért számomra időpontot. Mivel mindez hétvégén történt, csak hétfőn reggel tudtak foglalkozni a kocsimmal, így egy nappal tovább maradtam a LOFT lakásban – aminek a tulaj új vendég híján felettébb örült.
Hétfőn reggel végül a kisujjamat se kellett mozdítanom azért, hogy odataláljak a szerelőhöz: ő jött el értem Jeep-jével és miután Kiwi nagykegyesen beindult, mutatta az utat a műhelyéig. Itt aztán kiderült, hogy az akksinak nincs komolyabb baja, csak valószínűleg lemerítettem – amire megvolt az esély, de olyan gyorsan történt minden, hogy ki emlékszik már arra a hülye világításra.
A történetnek annyi a vége, hogy Kiwi-t jól átvizsgálták, órákon át töltötték, kapott mindenféle folyadékot a nyílásaiba és mindezért egy eurót sem kértek el. Pedig nem rebegtettem annyira a pilláimat és Floppy sem dobta hanyatt magát rögvest, amint a műhelybe ért.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂
Floppy négylábú és Anna kétlábú
