Road tripünk első állomása egy olasz kikötőváros, Trieszt. Horvátország felől közelítettük meg, át Zágrábon és Fiume-n. De még mielőtt ellőném a wikipédiából kikopizott okosságokat, miszerint a várost 204 234-en lakják és az átlag páratartalom 60%, kitérnék arra a 3 csodás napra, amit a horvát fővárosban töltöttünk el útban Trieszt felé.
Előző bejegyzésemben már elmeséltem, hogy eredetileg február 18-án szerettünk volna indulni, de aznap épp infúzióban adagolták nekem a különböző „salakanyagok túl gyors eltávozását megakadályozó” gyógyszereket. Így végül – hála ennek a bájos vírusnak és annak az úriembernek, aki eltulajdonította a pénztárcámat – egy héttel halasztottuk az indulást.
Február 25-e előtt, talán mondanom sem kell, de akkora hó zúdult az országra, hogy a fele rokonságom azért imádkozott, hogy ne induljak el. (A másik fele pedig nem tudta, hogy el akarok valahova indulni.)
De én makacs lány vagyok, meg talán kissé hülye is, úgyhogy csak azért is elindultam. Szerencsére Petra barátnőm jóvoltából sikerült Floppy-val Zágrábban, félúton szusszannunk egyet és élvezni 4 profi fotós társaságát.
Indulásunkkor verőfényes napsütésre ébredtünk, ami kimondhatatlan örömet okozott. Úton a horvát főváros felé csatlakozott Floppy-hoz és hozzám Dani, az egyetlen y kromoszómával rendelkező útitársunk, aki szerencsére ugyanazzal a zenei ízléssel rendelkezik, mint én. Így aztán végig bömböltettük a „The Wombats”, „Foals” vagy éppen a „Red Hot Chili Peppers” legjobb számait – Floppy legnagyobb örömére, aki nem osztja lelkesedésemet a rockzene iránt.
Zágrábban az airbnb-s lakásunk vagány LOFT stílusban lett berendezve. A konyhájáról legalább 500 képet lőtt el a társaság, dehát ilyenek ezek a fotósok (meg a blogger)…
Floppy jelenléte egyáltalán nem zavarta a társaságot, sőt, nonstop volt, aki vakarássza a fülét, úgyhogy számára ez a 3 nap felért egy wellness üdüléssel.
Két hátrányos pontja volt zágrábi kitérőnknek:
- Egyrészről olyan eszméletlenül hideg volt és hófúvás, hogy attól tartottam, séta közben Floppy kettétörik valamelyik kanyarban
- Másrészről Zágráb belvárosában a parkolás hatalmas nagy szívás. Ingyenes lehetőséget el kell felejteni, de még a fizetős esetében is résen kell legyen az ember. Sok helyen csak egynéhány órát parkolhat az ember. Az szinte mindenhol igaz, hogy már reggel 7-től ketyeg a parkolóóra egészen este 9-ig.
Mivel attól tartottam, hogy sokat megélt Kiwi-m nem fog beindulni, ha kint hagyom -15 fokban, fedett parkolóba tettem le a Petrinjska utcában. Itt 5 kuna/óráért lehet pihentetni a járgányt, vagy 55 kuna/napért, ami Zágráb belvárosában szerintem korrekt árnak számít.
Miközben a fotós társulat fejtágításon vett részt, mi Floppy-val dolgoztunk és felfedeztük a várost. Jártunk Josipa Jurja Strossmayera parkban az Art Pavillon-nál, a Fűvészkertben, a Mimara-nál és a Nemzeti Színháznál. Mire ezeket a helyeket körbejártuk, nem éreztem egyik ujjamat se, úgyhogy visszamenekültünk a lakásba.
A horvátokkal kapcsolatos, néha sajnos negatív tapasztalataimat (ezeket általában a tengerpartnál szereztem) Zágráb egyáltalán nem támasztotta alá. Mindenhol kedves kiszolgálásban részesültünk és életem egyik legfinomabb hamburgerét is sikerült elfogyasztanom a Submarine Burger nevezetű franchise éttermek egyikében.
Utolsó esténken ellátogattunk egy buliba a Super Super nevezetű helyre, amely létesítmény felé hatalmas elvárásokat támasztottunk – ha már ezt a szerény nevet választották neki tulajdonosai.
Zágrábban még működik az Uber, de tapasztalt sofőrünk se talált oda a Super Super club-ba, amit eldugtak valahova az isten háta mögé, egy romos épületkomplexum belsejébe. Mire nagy nehezen megérkeztünk, már javában ment a party. Eleinte megijedtem a zenét illetően, ami az én ízlésemnek túl retro hangulatú volt, de később feléledt a DJ és megpörgetett néhány élettel telibb lemezt is.
Összességében jól éreztük magunkat a helyen. Ami az árakat illeti, elfogadható mértékben húzták le az ember egy pohár fröccsért. Pesti viszonylatban egy középárkategóriás hely lenne, ami egy kis romkocsma beütéssel rendelkezik, pedig kishíján magassarkút vettem fel – hálisten, nem hoztam a road tripre csinos cipőt, így végül nem tűntem ki a tömegből tűsarokkal.
Szerdán könnyes búcsút vettünk a társaságtól és miután Kiwi volt oly rendes és beindult, elindulhattunk Triesztbe.
Hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂
Floppy négylábú és Anna kétlábú
