Nem állítom, hogy Floppynak ínyére van az életfogytig tartó tanulás. Sármosan őszülő, középkorú kutyus lévén ő már köszöni szépen, levont minden következtetés az életéből – inkább csak úgy megpihenne.
Az ő szigorú jóváhagyása mellett mégis van egy ötös listánk, amit megoszthatunk veletek arról, hogy mit tanított nekünk a 2019-es év.
-
A túl nagy elvárás kudarcba fullaszt
Rám elsősorban az jellemző, hogy ilyenkor, újév elején a csillagokat is le akarom hozni az égről a következő 12 hónapban. Ezzel csak az a probléma, hogy későbbiekben teljes kudarcként élem meg, ha az – amúgy teljesen irreális – elképzeléseimet nem valósítom meg.
Ezután pedig, ha nem nyugtatom meg magamat, keserűnek és sikertelennek élem meg a következő hónapokat.
Alap esetben azt tanácsolnám, hogy az ember fogadjon meg inkább többet, mint legyen kishitű, de rájöttem, hogy ebben a rohanó világban, amikor minden 1000-es fordulaton pörög, jó, ha reális célokat tűzünk ki magunknak az év elején.
Aztán persze, jöhetnek az irreálisabb tervek útközben, amikor elkapott minket a „flow”, de hagyjuk meg ezt amolyan pozitív mellékhatásnak.
-
A kutyád saját magad tükörképe
Félreértés ne essék, Floppy nem tőlem leste el a szemétevés tudományát, vagy a hídról lepisilés művészetét. Tudatos gazdiként próbálom ezekről a szokásairól lebeszélni őt, de bevallom, néha falakba ütközök.
Sokat hallani, hogy „amilyen a gazda, olyan a kutya” – de ez a mondás legtöbbször a külsőségekre szorítkozik.
Arra jöttem rá, hogy Floppyra tökéletesen ráragad a hangulatom: legyen szó depresszióról, stresszről, örömmámorról, belső nyugalomról, bármiről.
2019-re ezt a felismerést továbbfejlesztettem: Floppy reakcióiból sokszor előbb jövök rá, hogy nálam komoly bajok vannak.
Ha például azt látom, hogy idegesen rágcsál valamit, vagy egész nap csak maga elér réved, pedig le volt mozgatva, akkor magamban is elkezdem keresni a gondot.
„Tulajdonképpen min is stresszelek most? Mi a bajom?”
Próbáljátok ki ezt a „fordított felismerést”! Sokszor tanulságos!
Képet készítette: Petra Pako Photography
-
Az számít, hogy „kivel”
Az év egyik legnagyobb tanítása!
Nem fogok a blogomon köntörfalazni: a 2019-es év számomra nem éppen az anyagi biztonság időszaka volt.
Rengeteg bizonytalan helyzet vett körül, amiből „lehetett is volna valami”, végül csak az időmet és a motivációmat rombolta le.
Mégis, menő külföldi nyaralás-, vagy épp a régóta áhított, saját lakásom kulcsa nélkül is azt tudom mondani, hogy nem szenvedtem hiányt semmiben sem.
Nem a „hol” a legfontosabb, hanem a „kivel”.
Jó társaságom pedig idén is akadt, akár, ha négylábúra, vagy, ha kétlábúra gondolok.
-
Jelenben lenni
Floppy ezt a részt már profin űzi, én még kevésbé. Így ez egyben az egyik újévi fogadalmam is lesz.
Az, hogy idén egyáltalán felismertem ennek fontosságát, már hatalmas lépést jelent.
Mi, kétlábúak egyfolytában azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi lesz a jövőben. Ha nem ezt tesszük épp, akkor tutira a múlton agonizálunk.
Ahelyett, hogy a jelenben élnénk!
Két jó tippem van ehhez, ami megkönnyítheti a jelenben élés művészetét:
Legyen egy-egy olyan napod, amikor előre tervezel, hogy aztán később már csak a megvalósítással kelljen foglalkoznod!
Ismerd fel az élmények súlyát – a megélt pillanatok sokkal értékesebbek, mint az instagram, a számítógép, vagy a TV előtt töltött percek.
PRO TIPP: Ne szalassz el olyan lehetőségeket, amelyek a komfortzónádon kívül sodornak csak azért, mert félsz valami újtól!
-
Ha kérsz, adatik!
Floppynál ezt senki sem tudja jobban! Plusz egy pont, amiben ő bölcsebb nálam. Sosem rest megküzdeni hatalmas, mélybarna boci szemeivel az asztalon fogyasztott ételért.
Én nem hiszek a vonzás törvényében – vagy legalábbis, az „univerzum majd megadja, amit kérsz” verzióban.
Na ne értsetek ám félre, meglehetősen földtől elrugaszkodott voltam mindig is, de a „Titok” cm. könyvvel ki lehetne kergetni a világból.
Az „A válasz”, melyet a méltán híres Allan Pease és Barbara Pease írt (ő nevükhöz köthető a „Testbeszéd” cm. könyv is), számomra sokkal kézzelfoghatóbban elmagyarázza, hogyan tudjuk „bevonzani” a sikert. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom, akit érdekel ez a téma.
Annyi tagadhatatlan, hogy ameddig nem teszünk a céljainkért, semmi sem fog történni. Idén arra jöttem rá, hogy akkor is kell tennünk a céljainkért, amikor meg sem tudjuk még fogalmazni, mik is azok.
Nálam 2019 közepén következett el az az időszak, amikor tudtam, hogy a jelenlegi életem így nem jó, de egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogyan lenne „jó”. Nem magánéleti problémáim voltak, hanem a vállalkozásomban kezdtem kiégni. (Kiégés alatt ezt a „délig pizsamában flangálós, délelőtt terméketlenül a laptopba bámulós, a kávét kilencszer újramelegítős” verziót értem.) És akkor elkezdtem kicsit kutakodni, önéletrajzokat küldözgetni, csak, hogy felkavarodjon a víz körülöttem. Egyáltalán nem akartam alkalmazotti jogviszonyba visszakerülni, hiszen oly sokat küzdöttem azért, hogy a magam főnöke lehessek. De csődöt mondtam, mint magam főnöke és alkalmazottja egyaránt, ezt be kellett lássam.
Elég az hozzá, hogy a „változtatni akarás” útján ismertem meg azt, hogy mi is a cél, és ez az út nagyon jó irányba sodort.
+1: Floppy nem férges, csak pukizik
Végül, de nem utolsó sorban rájöttem, hogy amikor Floppy hirtelen leül és a földnek nyomja a fenekét, az nem azt jelenti, hogy rá nem hatott a féregtelenítő.
Empirikus módon megtapasztaltam, hogy bizony, ő iIyenkor diszkréten kiereszt egy galambot.
Nagyon remélem, hogy Nektek is sok mindent adott a 2019-es év. Ahogyan egyik legkedvesebb barátnőm írta minap Facebook oldalán: „Hiszek benne, hogy 2020-ban még többet fogunk tenni a testi és lelki egészségünkért és a Földünkért is – csak legyünk elég bátrak ahhoz, hogy kinyissuk a szívünket.”
Világbéke! 🙂
Tetszett a bejegyzés? Less rá megújult Youtube csatornánkra is, kövess minket instán (@floppyandme_official) és Facebook-on! Köszönjük! 🙂
Anna kétlábú és Floppy négylábú
