A nyúl a közhiedelemmel ellentétben nem egyszerű háziállat, ahogy kutyát tartani is nagy felelősség. Hát még ha mindkettőt szeretnénk. Mivel a kutya alapvetően ragadozó, a nyúl pedig zsákmányállat, így könnyen nehéz feladatok elé nézhetünk. Az esetek többségében ez viszont nem lehetetlen, csak kellő odafigyelést igényel.

Node mi a helyzet a nyulakkal?

A nyulak, bár sokan hiszik, de nem a rágcsálók közé tartoznak, hanem a nyúlalakúak rendjébe. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell folyton rágniuk, és hogy kevésbé kártékonyak tudnak lenni – mert bizony az otthon tartott nyuszik örömmel kóstolják meg az elől hagyott fa bútorokat, kábeleket, tapétát, a falat, a növényeket amelyeket elérnek, stb.

Ezért is van számos kampány az ellen, hogy élő nyulat ajándékozzunk húsvétra, hiszen nagy odafigyelés, nagy felelősség, és érzékeny állatok révén nagy költséget is jelenthet, márcsak azért is, mert velük az egzotikus állatorvosok foglalkoznak,

akik nem teremnek minden bokorban.

Amikor háromkutyás gazdiként két törpenyúl (egy oroszlánfejű és egy japán tarka) érkezett hozzánk, még nem tudtam mire számítsak. Az ebek hamar összeszoktak a macskánkkal, de hát az mégis más – nincs bennük egymás irányába akkora zsákmányszerzési ösztön. A kirándulásaink alkalmával is érdekelték őket a nyulak, pláne, hogy mindegyikbben van némi vadász vér, de amikor az egyik ismerősünk két pici gazdátlan nyuszit ajánlott fel, nem tudtuk visszautasítani. Az ő nyuszija megszokta a nyüzsgést, a kutyát, de azért aggódtunk, menni fog-e nálunk.

Pláne, hogy nem csak kutya részről kell figyelnünk, hanem a nyúl oldaláról is: ezek az állatok ugyanis nagy fokú stresszkitétel esetén képesek megbetegedni, vagy akár el is pusztulni. Ezért azt a javaslatot kaptuk tapasztaltabb nyúltartóktól, hogy ha egy légtérben lesznek – hiszen a cél az volt, hogy a végén szabadon lehessenek a lakásban, hiszen nagy mozgástérre van szükségük –

takarjuk le a ketrecet, hogy a szagukat ugyan érezzék a kutyáknak, de ne lássák őket, és fokozatosan tudják megszokni a helyet.

Így egy darabig a sötétben jobban meg tudnak nyugodni, mint egy biztonságos kis ház. Fiatal nyulak révén viszonylag gyorsan oldódtak, kíváncsiak voltak, de azért tartották a távolságot.

Mivel alapvetően nagyon szociális állatokról van szó, így igénylik a társaságot, foglalkozást, és képesek keresni a kontaktust akár más fajjal is, mint például az ember, vagy másik házikedvenc.

A kutyával pedig csak rácson keresztül találkoztak még egy pár hétig, és kizárólagos felügyelet mellett. Akkor még kérdéses volt, hogyan reagálnak, mert a ragadozó szaga, mozgása is zavaró lehet számukra, így fontos a fokozatosság. A másik oldalról pedig ezzel a kutya is tanulja a helyes közeledés ütemét, ezt akár tréningbe is iktathatjuk.

Mostanra, lassan egy év elteltével már ott tartunk, hogy a kutyák és a nyulak is szabadon mozoghatnak a lakásban – az egyikük például előszeretettel ugrik be a kutyák mellé a szobakennelbe, bár erre néha rászólás a jutalma: persze szerencsére csak jelzés értékűen. Egyébként a nyulakat sem kell félteni: ők is egyéni jellemek, és akár ki is tudnak állni magukért, dobbantással jelezve a nemtetszésüket. Ivartalan bak nyulunk például két kiló tömény önérzet.

Hogyan fogadták mindezt a kutyák?

Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy minden kutya más, de minden kutya alapvetően ragadozó. Így

sok mindentől függhet egy összeszoktatás sikeressége: figyelembe kell venni a kutya fajtáját, mentalitását, sőt, akár még az előéletét is,

hiszen hozhat olyan dolgokat, amelyek nehezítő, vagy akár kizáró tényezők is lehetnek. Ezáltal sajnos nem minden eb szoktatható össze mindenféle állattal, néha még egymással is nehéz két kutyát megbarátkoztatni, nemhogy egy általa a természetben is zsákmány palettán szereplő állattal.

Szerencsére jó pár eb van, amelyek nyitottak, illetve kellő mentalitással, szocializációval és kutya – gazda kapcsolattal rendelkeznek ahhoz, hogy sikeres legyen az összeszoktatás. Sajnos sokszor előre kiszámíthatatlan, hogy fognak reagálni egy – egy új helyzetben, és mivel nem látunk a fejünkbe, az tud lenni a segítség, hogy mennyire ismerjük jól a kutyánkat és/vagy a nyulunkat. Természetesen, különös tekintettel a kezdeti időkre, nem hagyjuk őket együtt felügyelet nélkül sem.

Nekem szerencsém volt, mert a kutyák valahogy automatikusan értik, hogy amit hazahozunk, az a „miénk”, az hozzánk, és ezáltal hozzájuk is tartozik. Persze nagyon kíváncsiak lettek, és egyből mindenki oda akarta dugni az orrát a rácsokhoz, melyet csak korlátozott keretek között engedtünk, hiszen nem akartuk lesokkolni szegény nyulakat, de a kutya számára is kellett teret engednünk, hogy „túl izgalmas” se legyen számukra. Érdekes módon más nyulára már nem így reagálnak, hanem „vadásztartásba” vágják magukat, vagy éppen sokkal kevésbé nyugodtak. Azért pár napig ők is izgatottan viselkedtek, de meg kellett várnunk, hogy a nyúl kezdeményezzen és jöjjön oda szaglálódni. Nem sokkal később már a nyulak végterméke érdekelte őket jobban, amikor megszokták a motoszkálást, illetve a szagukat megjegyezték, így mozgó „pezautomatáknak” tekintették őket. (Itt megjegyezném, hogy mivel a nyuszik állandóan esznek, így sokat is bogyóznak. A szobatiszta nyulak az alomba vizelnek, de néha azért elpattan egy – két golyócska amerre ugrálnak).

A türelem pedig a kutyáknál tanítható, fejleszthető, érdemes kölyökkorban elkezdeni, ha van rá lehetőségünk.

A túlizgatottság egyébként a kutyák esetében sem a legegészségesebb. A kezdeti stressz az új állat érkezésével mindegyikben megjelenhet, ezért a későbbiekben nem lesz teljesen mindegy, hogyan közelítenek majd egymáshoz – legfőképpen a kutyák a nyúlhoz, mert ők általában a kezdeményezőbbek.

A rács adott némi biztonságot, de utána eljött az első kiengedés. Először kutyamentes téren, csak a nyulat, hogy megismerhesse a területet, majd pár nap után már bent lehetett a kutya is. Mindkettőnek nálunk volt jutalomfalat, amellyel mind a nyúl közeledését, mind a kutya „semlegességét” folyamatosan jutalmaztuk, így pár nap múlva már együtt járultak az ölünkbe a nasiért. Viszonylag gyorsan összeszoktak, de figyelembe kell vennünk néhány fontos tényezőt, például:

• legyen nálunk motivációs eszköz, jutalomfalat vagy játék, amivel könnyen elvonhatjuk a kutya figyelmét
• biztosítsunk a nyúlnak „menekülőutat” – zsákmányállat révén magabiztosabbak, ha tudják, hogy valahová el tudnak bújni
• figyeljünk oda mindkettő jelzéseire: mikor sok a nyulunknak a kutya? vagy éppen mikor sok kutyának a nyúl? (Itt megjegyezném, hogy vannak bátrabb példányok, akik előszeretettel rámásznak a kutyára.) Ez esetben lépjünk közbe.
• vásárlás/örökbefogadás előtt tájékozódjunk több forrásból, és hagyjunk időt arra, hogy megismerjük az egyik állatunkat, mielőtt belevágnánk a másikba
• Szánjunk időt külön – külön is rájuk! Mindkettő társas lény, segít az összeszokásban, ha érzik, nincsenek „háttérbe szorítva”, kevesebb teret adunk a féltékenységnek, amely akár agressziót is kiválthat (Hozzátenném, hogy a kutyáinkat azóta érdekli a lucernás jutalomfalat, amióta a nyúl azt kap, egyébiránt meg sem enné).

Eltérő, mégis hasonló

Nálunk a legtöbb konfliktus abból származik, hogy a

két faj bioritmusa eltérő,

és alapvetően egy helyen élnek. A kutya, aki teljesen igazodott hozzánk, és nappal aktív, éjszaka pedig hosszasan képes aludni, ugyancsak zavarba jön, amikor a nyúl igazán bepörög, hiszen ők pedig inkább éjszakai állatok. Egy nyúltartónak – és kutyájának – fel kell arra is készülnie, hogy bizony amíg ő alszik, a kis kedvence éppen elemében van.

Szerencsénkre az viszont könyebbé teszi a helyzetet, hogy alapvetően két játékos, szociális fajról van szó, akik képesek igényelni a társaságot. Egy egészséges nyúl alapvetően kíváncsi, a kutya pedig az egyetlen olyan faj, aki képes magában a kedvünkért is elnyomni az ösztöneit, és együtt élni más, akár zsákmányállattal is, családtagnak tekinteni azt. Természetesen ez fajta és egyéniségfüggő is, ha nem tudjuk neki megtanítani, az nem feltétlenül a mi hibánk!

A szociális tanulásra mindketten képesek,

hiszen minden emlősben benne van ez a tanulási forma, de a csapatban élők különösen fogékonyak. Ez nem csak egy adott faj egyedei között történhet, hanem különböző állatok is átvehetnek egymástól dolgokat: nálunk például a kutyaugatást mindenki figyelemfelhívásként érzékeli, vagy éppen a reggelire adott „jó reggel falat” és a lefekvés előtt adott „jó éjt falat”, amelyek adnak egy keretet a napunknak, rendszerét eltanulták egymástól, és adott időben egyszerre járulnak elénk a finomságért. Általában nem javasolják, hogy etetéskor egymás közelében legyenek, hiszen ez az élelemféltés miatt plusz konfliktushoz vezethet, de ez sem mindenkinél jelent problémát. Ez már a két állat jellemén múlik, illetve azon, hogy mennyire ismerjük őket.