Vasárnap olyan heves eső zúdult az országra, hogy az orrom hegyéig alig láttam el, nemhogy az autóm végéig. Lassú, komótos tempóban döcögtünk Bologna-tól Siena-ig, ami körülbelül 2,5 órás távot jelent – normális esetben, ha épp nem az olasz monszun idején közlekedünk.
Végül épségben elértük Bettolle-t, ahol a lakásunkat béreltük. Nagy reményeket fűztem ehhez a kuckóhoz az Airbnb-re feltöltött képek és kommentek alapján. Amikor megérkeztünk, a lakás tulajdonosa nem tudott minket fogadni (épp Franciaországban majszolta a croissant) ezért egy ismerősét, Ana-t küldte. Vízióimmal ellentétben egy idős hölgy jelenet meg és természetesen a nevén kívül egy szavát sem értettem. Amikor utána én is bemutatkoztam neki, olyan derűs mosolyra húzta száját, hogy szerintem azt hitte, csak az ő nevét gyakorlom.
Ana mindent kedvesen megmutatott és el is magyarázott, nem zavartatva magát azon jelentéktelennek tűnő apróság miatt, hogy nem beszélek olaszul. Viszont hevesen bólogattam. Ha kérdezett, mondtam, hogy „non capisco”, amitől ő hangosabban és tagoltabban folytatta a mondókáját.
A lakás pont úgy festett, mint a képeken: minimalista bútorok, modern felszereltség, csodálatos kilátás a tájra. Tökéletes választásnak tűnt azt leszámítva, hogy nem volt mosógép – és hát, az előző és azelőtti lakásban sem volt, úgyhogy igyekeztem Ana-tól minél messzebbre állni…
Bettolle egy igazán olaszos toszkán falucska Siena megyében, a fővárostól nem messze. Az ablakból beláttam az egész települést: templomot, a házak tetejét, szántóföldeket és csodaszép zöld réteket középen egy tipikusan a helyre jellemző házikóval, körülötte pedig magasra nyúló, kúp alakú fákkal. Percekig gyönyörködtem a tájban minden egyes reggel, gőzölgő kávémmal a kezemben.
Floppy-val egy jó futással kezdtük meg a vidék felfedezését. Bármennyire is vidéken voltunk, ez nem tűnt egy okos programnak. A szomszédos falut, ami a mi szájízünknek megfelelő 4-5 kilóméterrel arrébb állt, egyszerűen képtelenek voltunk megközelíteni. Amint elértünk Bettolle határához, csak az autóút vezetett a faluig, sehol egy bicikli út vagy akár egy földút, amin futhattunk volna. Floppy-val az elején még merészek voltunk és az út szélén, félig a bozótban próbáltunk meg kocogni, de csakhamar feladtuk. Vidéket meghazudtoló, erős forgalom jellemezte ezt az szakaszt és mi még fiatalok vagyunk ahhoz, hogy kivasaljon minket egy „veicolo”.
Jobb híján az aprócska települést futottuk körbe és amikor úgy tűnt, már nincs mit felfedezni, készítettem néhány felvételt a gyönyörű toszkán házakról.
A falu szélén több úgynevezett palazzo-val is találkoztunk, ami kivétel nélkül egy-egy filmbe illő nagy, toszkán házat jelentett a fent leírt fákkal körülvéve. Ezek egyike lakatlan volt, míg a többinél a közelbe érve vad kutyaugatás jelezte, hogy „eddig és ne tovább”. Néha eltűnődtem azon, hogy vajon melyikbe lakik a helyi Corleone család.
Bettolle központjában egy nagyobbacska templom található. Ez a többi településre szintén jellemző módon, a környék legmagasabb pontján helyezkedik el, hogy a toronyőr jól belássa a terepet – vagy ami ennél valószínűbb, hogy a múltban a templom köré épült maga a falu, nem pedig fordítva.
A maga kis terével nagyon hangulatosan festett: középen egy szobor, néhány pad, körülötte zöld ablakos házak, focizó gyerekek stb. Floppyval imádtunk itt üldögélni és megfigyelni a helyieket – már csak azért is, mert néhány méterre volt csupán a lakásunktól.
Számunkra úgy tűnt, itt mindenki ismer mindenkit. Nem néztek ki minket sem, sőt, Floppy a szokásos módon mindenkiből az „ahh bello” reakciót váltotta ki.
A lakással szemben állt egy kávézónak álcázott kocsma, ami a helyiek egy gyülekezőpontja lehetett, mert egyfolytában ki-be járkáltak az emberek – de csak és kizárólag férfiak! Ez akkor tudatosult bennem igazán, amikor egy nappal a távozásunk előtt a Franciaországból megtért lakástulajdonos meghívott itt egy kávéra és feltette nekem a kérdést:
„Észrevetted, hogy ide csak férfiak járnak?” Erre én magamban feltettem a kérdést: Ti vidéki olaszok, hova dugjátok el a nőket?
Ami pedig a helyi gasztronómiát illeti: aki szintén egy kisebb faluban szeretne lakni néhány napot és kellően nyugodt környezetben kiélvezni a hely adottságait, ne aggódjon azon, hogy majd itt éhen pusztul. Legyen szó Bologna-ról, vagy néhányszáz lelket számláló Bettolle-ről annyi biztos, hogy az egy négyzetméterre jutó pizzériák száma ebben az országban a legnagyobb. Alig 5 perces séta után mi is megtaláltuk a helyi favoritot, ahová rendszeresen visszajártunk.
A toszkán falvakról annyit tudok elmondani, hogy mindegyik olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Aki erre tervezi a nyaralást, mindenképpen látogasson meg egy-két Bettolle-hez hasonló aprócska kis falut, ahol királyi szolgáltatásban fog részesülni a helyi pizzériában és a törzslakosok is meleg szívvel befogadják és segítik őt, ha mondjuk nem indul be a kocsija egyszercsak – ez utóbbival kapcsolatban folyt. köv.
Ha hasznosnak találtad a cikket, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂
Floppy négylábú és Anna kétlábú
