Ott tartottunk tehát, hogy kutyával a tömegközlekedés ingyenes és problémamentes Rómában azt leszámítva, hogy néhányszor ráléptek Floppy farkára, illetve egyszer majdnem kidobtak minket a buszról, mert a szájkosár valahogy mégis lekerült az uraságról.
A PIAZZA NAVONA-t látogattuk meg elsőként a nagyobb nevezetességek közül. Ez Róma történelmi központjának egyik tere, amelyet három szökőkút díszít. Körös-körül éttermek és kávéházak várják a turistákat, akikre igazából nem is nagyon kell várni, merthogy csurig ellepik a teret. A szökőkutak persze nagyon mutatósak, de a legtöbben csak ellövik a kötelező selfieket, majd továbbállnak készíttetni magáról egy karikatúrát, megnézni az éppen aktuálisan fellépő bohóc műsorát, vagy Micheal Jackson egyik gyenge hasonmását, ahogyan épp ropja a Billie Jean-re.
Floppy szempontjából horror lehetett volna ez a tér, hiszen rengeteg ember nyüzsgött itt, de szerencsére egyáltalán nem rázta meg a történet – köszönhetően annak, hogy a nagy területen így is viszonylag „szellősen” elfértünk. Legnagyobb érdeklődéssel a bohócok műsorát figyelte, akik mindig valamilyen sípoló baromsággal szórakoztatták a népet és ezek a füttyögések őt leginkább a játékaira emlékeztették. Persze, ettől teljesen bezsongott.
A PANTHEON alig néhány perces gyalogútra található és lélegzetelállítóan impozáns látványt nyújt. Ez a templom az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, ami ma is egykori formájában áll Róma központjában.
Ezelőtt már koránt sincs akkora terület, mint a Piazza Navona-nál, úgyhogy Floppy kevésbé élvezte a helyzetet: szó szerint letaposták őt. Nem csodálkoztam azon, hogy rajtunk kívül alig találkoztunk más kutyással errefelé. Tudtak valamit, amit én nagyon nem…
Természetesen, Floppy-val nem engedtek be minket a Pantheon-ba, pedig a belépés teljesen ingyenes, úgyhogy utólag belegondolva minden tekintetből azt javasolnám, hogy a Pantheon meglátogatásakor inkább hagyjuk otthon a négylábúakat – cserébe megnézhetünk sok híres halott királyt ennek az ókori templomnak a sírboltjaiban.
„Must try” a Pantheon-tól nem messze lévő Della Palma fagyizó, ami 150 különböző ízű fagylaltot kínál a betérő vendégeknek. Számomra néha 15 ízből is nehéz választani, hát még 150-ből…
Gondold csak el: ha pl. a csokifagyi a kedvenced, itt legalább 30 féle különböző csokifagyiból választhatsz.
Amennyiben tényleg meghoztam a kedvedet ahhoz, hogy ellátogass ide, megspórolok neked néhány értékes, bámészkodással eltöltött percet: először a kasszánál sorba kell állni és csak a blokk átvétele után fognak veled szóba állni a fagyis pultban. Nekem eltartott egy darabig, mire erre rájöttem, de persze lehet, hogy bennem van a gond…
Ezután elsétáltunk a PIAZZA VENEZIA-ig, ahová lassan átváltó lámpákon keresztül vezet az utunk. Készüljünk fel rá, hogy legalább 254 képet fogunk ellőni erről a reneszánsz palotáról, mire egyáltalán sikerül megközelítenünk az erős forgalom miatt. Közben találkozhatunk légiósokkal és gladiátorokkal, akik szívesen fotózkodnak négylábúval és kétlábúval egyaránt – persze kellő mennyiségű fizetségért cserébe. Kutyával a belépés ide is tabu, pedig a palota területére ingyen lehet bemenni– ilyen nagyvonalúak ezek a rómaiak.
Na nem így a COLOSSEUM-nál: itt természetesen már jobban megfejik a turistákat. A Piazza Venezia-tól gyalog nagyjából 15 perces út vezetett minket Róma talán legnépszerűbb műemlékéhez. Ezt a „15 perc”-et úgy kell érteni, hogy, bár már a palotától látni lehet a Colosseum-ot, az iszonyatos tömegben eltart egy darabig elhömpölyögni idáig.
Tudom, hogy ismétlem önmagamat, de ide se lehet bemenni kutyával. Amúgy 12 euróért lehet belépni a hatalmas amfiteátrumába. 2010-ben még a föld alatti részeit is megnyitották a látogatók előtt, úgyhogy el lehet tölteni bent jónéhány órát. Erről persze csak mendemondákat hallottam, mert hát Floppy-t nem volt szívem kikötni valamelyik ókori romhoz – még a végén jól összepisilt volna egy ezeréves oszlopmaradványt, engem meg bilincsbe verve hurcoltak volna el a Colosseum-nál állomásozó gépfegyveres katonák. Érdekesség ugyanis, hogy Rómában nem csak a nagyobb műemlékeknél, de minden egyes metróállomásnál és felszentelt fűszálnál stukkeres, egyenruhás csinos férfiak vigyázzák a rendet.
Itt még korántsem ér véget a látnivalók sora. Hátra van még a TREVI-KÚT, amihez bátran elvihetjük kutyánkat, nem maradunk le semmiről. Még ha 13 ivarérett Bernáthegyit sétáltatunk is épp, némi ügyességgel csak beletalálunk egy 10 centessel abba a bazinagy kútba, hogy aztán ezt is elmondhassuk magunkról – meg persze, hogy legyen miért visszajönni az „örök városba” a monda szerint.
A FORUM ROMANUM szintén kihagyhatatlan látványosság. Annak idején ez volt a „köztér”, amely a marhavásártól kezdve a törvénykezésig mindenféle eseménynek helyszínéül szolgált. Ma hatalmas oszlopok, templommaradványok, diadalívek maradtak csak meg belőle, de így is lenyűgöző látványt nyújt. Ha a négylábúddal épp csak arra van módod, hogy gyorsan keresztülnézz az egészen, javasolom, hogy a Palazzo Nuovo felől közelíts ide. Innen csodálatos panoráma rálátásban részesülhetsz a Forum Romanum teljes területére.
Számunkra ennyi fért bele a római utunk során. Röviden összefoglalva: minden megoldható kutyával, viszont hatalmas szívás, hogy a legtöbb műemlék területére nem engednek be. Szívás, de lényegében érthető. Elvégre is, hogy nézne ki, ha Floppy-ka üde mosollyal a pofiján lepisilné a konklávénak otthont adó Sixtus-kápolnát?!
Apropó kápolna: utolsó napunkon nem tudtam kihagyni VATIKÁN meglátogatását. Floppy-t a lakásban hagytam és egyedül elmetróztam a világ legkisebb független államába. Tanulság, hogy az Ottaviano-n szálljunk le, ne pedig annál a megállónál, amit a metró fölé kihelyezett tábla mutat. Nekem egy kedves olasz bácsi (tökéletes angollal – ez is ritka) hívta fel rá a figyelmemet, hogy az „hülyeség” ami ott van, mert onnan már nem lehet megközelíteni a Szent Péter bazilikát. Így aztán úgy szálltam le, ahogyan ő javasolta és valóban: amint feljöttem az aluljáróból, máris nekem rontott egy seregnyi gyerek, hogy a kezembe nyomjon néhány ágat. Mint kiderült, Virágvasárnapot ünnepeltek épp, amely a húsvét előtti utolsó vasárnapkor kerül megrendezésre. Ilyenkor szokás gallyakkal, ágakkal lefedni az utat az arra lépkedő, méltó személy előtt – aki jelen esetben a mi Szentatyánk természetesen.
Hatalmas sor várakozott az „országhatáron”, ahol – akárcsak a repülőtéren – átvilágítottak minden táskát, embert és gallyat. Az ünnepség már javában zajlott, amikor megérkeztem. Az emberek többnyire csöndben fotózták az eseményt, míg a svájci gárda tagjai éberen vigyázták a rendet hőn szeretett pápájuk körül. Épp zsoltárokat énekeltek kristálytiszta hangon a pódiumon a szünetek közben pedig valamelyik bíboros áldását fejezte ki a tömegnek. Nem kell ahhoz mélyen vallásosnak lenni, hogy egy ilyen esemény megérintsen minket…
Ennyit tehát az olasz fővárosról egy kétlábú és egy négylábú szemszögéből. Reméljük, hogy tanulságos volt, ha pedig csak egy nagy katyvasznak tűnik, akkor a lényeg: ha lehet, ide ne hozd el a kedvencedet, mert bizony, akkor nem leshetsz majd meg halott királyokat és római kűzdőtereket közvetlen közelről. Ennyi.
Hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂
Floppy négylábú és Anna kétlábú
