Október 4-e van, az Állatok Világnapja. Ezt a jeles eseményt Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján ünnepeljük – ő volt az, aki már a 13. században hirdette, hogy minden élőlény tiszteletet és szeretetet érdemel, kezdve a muslincától egészen a nagy fehér cápáig.
Sok év telt el Ferenc igazmondása óta, de nekem úgy tűnik, így 2020-ban sem érkezett még el ez az információ mindenkihez. Pontosabban megfogalmazva: ha meg is érkezett, nem került teljesen dekódolásra.
Alig egy hete történt, hogy Karcagon felszámoltak egy olyan szaporítótelepet, ahol a „gazda” kivágta a kutyák hangszálait annak érdekében, hogy azok ne keltsenek feltűnést.
Az elkövető egy 31 éves férfi – pont annyi idős, mint én. Akarva-akaratlanul elképzelem, hogyan juthat el valaki arra a szintre, hogy bevételszerzés céljából szikét ragadjon (bár nem tudom pontosan, mi volt a vétkes eszköz) és őrületes fájdalmat okozva megfosztjon állatokat a hangszálaiktól.
„A törvény szerint még ma is tárgyként tekintenek itthon az állatokra, vagyis a te társad, a mieink, mindenki, akit mentünk, aki éppen kóborol, gazdira talál, az a kollektív tudatban tárgynak van minősítve.”
– írta nekem a minap privát levélben az egyik hazai állatvédelmi egyesület.
Ismét ugrunk az időben.
2018-at írunk, amikoris felfigyeltem egy Vackor nevű dupla merle kutyus történetére, akit a Border Collie Fajtamentő Egyesület vett szárnyai alá. Vackor két „divatos” blue merle kutya frigyéből született vakon, süketen, és meglehetősen súlyos idegrendszeri problémákkal. Aki nem ismerné az előzményeket: két merle kutyát nem szabad pároztatni, mert abból beteg kiskutyák születnek.
Vackor nem élte meg az egy éves kort.
Amikor még úgy tűnt, adhatunk neki egy esélyt az életben, leforgattam róla egy kis filmet (itt megnézheted). Egyrészről támogatni akartam az ő örökbefogadását, másrészről pedig szerettem volna publikálni egy olyan videót, amiben közérthetően megfogalmazzuk, miről ismerszik meg egy szaporító.
Most, hogy ez a brutálisan kegyetlen karcagi eset napvilágot látott, stílszerűen az állatok világnapján szeretném írásban is megfogalmazni mindazt, amit annak idején a kamerák előtt kimondtunk.
Ki a szaporító?
Egy olyan személy, aki megélhetése céljából, felelőtlenül „gyártja” a kutyákat.
Ridegnek tűnik ez a megfogalmazás, igaz?
Pedig – az én olvasatomban – pontosan erről van szó.
Ki a tenyésztő?
Az, aki felelősségteljesen a kutya, annak fajtája, és nem mellesleg a jövendőbeli gazda érdekeit szemelőtt tartva, törzskönyvvel, oltva ad el kölyköket.
Ezt a mondatot persze csűrhetném-csavarhatnám még olyanokkal, hogy „a gazdijelölteket alaposan megszűrve, a kutya életét továbbra is nyomonkövetve…” satöbbi satöbbi, de most nem az a célom, hogy 100%-os pontossággal leírjam a JÓ tenyésztő fogalmát.
Miről ismerünk fel egy szaporítót?
Arról, hogy dollárjelekkel a szemében kacsintgat ránk, miközben kihúz a kabátujjából egy szupercuki kutyakölyköt.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne.
Intő jelek viszont természetesen vannak:
- Betegesek a kölykök.
Az első benyomás fontos. Ha kutyát veszünk magunknak, legyünk tisztában azzal, hogy az adott fajtának mik a jellegzetes betegségei. Ezek közül néhány már kölyökkorban is szemmel látható.
Meg persze, a krahácsolás, orrfojás, 3 láb és hasonlóan triviális tünetek sem utolsók a „gyanús jelek” listán.
- Nem mutatják be nekünk a kiskutya szüleit.
Tipikus esete ennek, amikor csomagtartóból ismerkedünk meg a leendő családtaggal.
„A kutyának vannak szülei. Mindkettő Golden Retriever, persze. Tök egészségesek, persze.”
Nyilván, nem kell minden esetben a fél világot átutazva felkeresni az apakutyát is, de legalább az anyát ismerjük meg, ha lehet. Nézzük meg, hogyan él és neveli a kölyköket, mi az első benyomásunk róla.
- Nem adnak törzskönyvet, nincs chip a kutyában, nincsenek oltások.
A törzskönyv fontos, bár előfordul, hogy kapunk papírokat a kutyáról, de azok hamisak. Ezért legyünk nagyon körültekintőek minden esetben – nem minden a törzskönyv!
A chipeltetés kötelező Magyarországon. Legkésőbb 4 hónapos koráig minden ebet el kell látni chippel, amit általában a tenyésztő már elintéz helyettünk.
A szükséges oltások fontossága is elengedhetetlen, de ez azt gondolom, magától értetődő.
- Csak a pénztárcánkra kíváncsi a kereskedő.
Eleve gyanús, ha az eladó nem kíváncsi arra, hova kerül a kiskutya.
Egy felelősségteljes tenyésztőnek nem az a célja, hogy megszabaduljon a kölyköktől, hanem az, hogy a lehető legjobb helyre helyezze el őket. Ezalatt nem csak azt értem, hogy a kutya nehogy egy disznóólban lakjon, étlen-szomjan…
Fontos, hogy a jövendőbeli gazdi meg tudja adni az ebnek azt, amit annak a habitusa „megkövetel”. Így például egy kifejezetten energikus fajtát nem ad el feltétlenül olyasvalakinek, aki szerint jól fogja magát érezni a kutya napi 12 órán keresztül egy panellakásban.
Fordítva is igaz a történet: aki terepfutni szeretne a kutyával, ne válasszon mondjuk Basset Hound-ot.
És még sorolhatnám.
- Feltűnően alacsony árat kérnek a kutyáért.
„Harminezeré’ a kiskutya! Najó, Önnek aranyom csak huszonöt!”
A fent leírtakból talán már egyértelmű, hogy „nem jön ki a matek”, ha mindent helyesen csinál a „tenyésztő” és csak harmincezret kér. Hiszen, mire minden oltást, papírt, puha-meleg takarót kifizet a kölykökre, ott van, hogy nincs profit az üzleten.
Ez a téma meglehetősen nehézkes és rengeteg vitát szül különböző kutyás fórumokon. Sokan állnak annak a pártján, hogy csakis az tenyésztő, aki mindent nagyon vasaltan csinál, egyáltalán nem hobbyból. Mások ezt személyes, vagy inkább a saját kutyájuknak szánt sértésnek veszik, merthát ők is a szomszédtól vették a kölyköt, akinek pedig nem ez az elsődleges hivatása.
Nyilván mindenkinek a saját kutyája a legokosabb, legszebb. Ez így van rendjén. De fontos, hogy tudatosak legyünk akkor is, amikor akárcsak erről a témáról társalgunk másokkal – hiszen mindenki számára máshol húzódik a határ szaporító és tenyésztő között.
Van egy bizonyos szint viszont, mely alatt a szaporítás állatkínzással egyenértékű. Ha pedig úgy vásárolunk magunknak négylábú társat, hogy nem vagyunk hajlandóak megfizetni a jó tenyésztőt, a szaporítók tevékenységét, és ezzel együtt az állatkínzás ezen módját támogatjuk.
Aki nem teheti meg, hogy megfizet egy tenyésztőt, inkább fogadjon örökbe kutyát! (Sőt, aki megteheti, lehetőleg az is inkább fogadjon örökbe. 🙂 )
Tetszett a bejegyzés? Kövess minket Instán, Facebook-on és less rá Youtube csatornánkra is! Köszönjük!
Anna kétlábú és Floppy négylábú
