Kutya a fedélzeten – Mit érdemes tudni, mielőtt nekivágtok az útnak?

Bizonyára többek fejében is megfordult már a gondolat, hogy milyen jó lenne néha nem ismerősökre bízni a kutyát vagy panzióba adni, míg elutazik a család, hanem magunkkal vinni egy-egy nyaralásra. Ezúttal azt nézzük meg, hogyan is tud feljutni egy kutya a repülőgép fedélzetére, és nem feladott poggyászként utazni.

Fapadosok kizárva

Sajnos, ha az ember nem kocsival utazik, akkor kicsit bonyolultabbá válik a helyzet. Ugyanis ahhoz, hogy az ember kutyával repülhessen sok-sok szabálynak meg kell felelni. Kezdjük azzal, milyen légitársaságokkal tudunk egyáltalán utazni, és mely kutyákat hova engedik fel!

Alapvetően csak a nagyobb légitársaságoknál engedélyezett a kutyák szállítása. Így például a fapados légitársaságok, mint a Wizzair vagy a Ryanair kizárólag csak személyi segítőkutyákat engednek fel a fedélzetre, és ehhez is számtalan dokumentummal kell igazolni, hogy az adott segítőkutya tényleg jogosult-e az utazásra. Alapvetően a segítőkutyák (a terápiás segítőkutyák már nem) és a dolgozó mentőkutyák (akik valamilyen katasztrófa helyszínére utaznak) kivételt képeznek a szabályok alól, jobban mondva, rájuk teljesen más szabályok vonatkoznak. Velük ugyanis méret- és súlykorlátozás nélkül lehet a fedélzeten utazni a légitársaságoknál, és külön jegyet sem kell váltani a számukra.

De mi van abban az esetben, ha nekünk nem munkakutyánk van?

Ebben az esetben lép érvénybe az, hogy fapados társaságok kizárva. Főként a Lufthansa csoport tagjaival (Austrian Airlines, Swiss Air, Brussels Air, Lufthansa) vagy egyéb nagy légitársaságokkal (pl.KLM) tudunk csak kiutazni az adott célországba kutyánkkal a fedélzeten.

Itt már sokakban felmerülhet a kérdés, hogy megéri-e Európán belül átszállással utazni esetleg drágábban, csakhogy a kutya is velünk jöhessen, amikor fapadossal pikkpakk ott lehet az ember?

Szerintem aki tényleg kutyával szeretne nyaralni, az ezt belekalkulálja. Nem mellesleg a nagyobb légitársaságoknál a csomagok mind bele vannak már számolva a jegyárba, így ha az ember fapadoshoz vesz csomagjegyet nem biztos, hogy olyan nagy lesz a különbség az árak között (én decemberben Swiss Airrel 27.000-ért utaztam haza Alicantéból, amiben egy 23 kg-os bőrönd, egy 7 kg-os kis bőrönd és egy fedélzetre felvihető hátitáska is benne volt).

Kistestűek előnyben

Na már most, ha megvan a kiválasztott légitársaság, akkor jöhetnek az egyéb szabályok. Ugyanis fedélzetre csak 8 kg alatti kutyák jöhetnek fel. A 8 kg feletti kutyák a csomagtérben utazhatnak. Ráadásul a 8 kg-os súlyhatárba a táskának is bele kell férnie, tehát igazából egy max 5-6 kg-os kutyával tud elrepülni az ember. Amire érdemes figyelni, hogy a nyomott orrú és „harci” kutyafajtákra (snub-nosed and fighting breeds) más szabályok vonatkoznak.

Ami nálam nagy fejtörést okozott, az a megfelelő táska beszerzése. Ugyanis a légitársaságoknál leírt táskaméret (55x40x23 cm) nem létezik a piacon (legalábbis én többszöri keresgélés mellett sem találtam ilyet). Viszont ha az ember úgy nézi, hogy max 118 cm lehet, akkor már egyből egyszerűbb a képlet.

Mi mindennek kell megfelelnie a táskának, amiben a kistestű kutyánk utazhat?

Ez alapvetően légitársaság függő is, de általában:

  • legyen legalább 3 oldalán át szellőző
  • legyen elég masszív, biztonságos (tehát legyen benne valamilyen merevítés)
  • feleljen meg a méretspecifikációnak (ez azért fontos, hogy az előtted lévő ülés alá beférjen a táska)
  • a kutya tudjon benne kényelmesen mozogni (ezt alkalomadtán ellenőrzik is), vagyis tudjon benne felállni, megfordulni, kényelmesen lefeküdni

Nissy egyébként egy AniOne Anton kutyaszállító táskában utazott, amiben ő a maga 3,5 kilójával kényelmesen elfért. A táskával együtt 5 kilót nyomott a mérlegelésen, és a legnagyobb baja az volt, hogy az átszállás miatt nem tudta végigaludni az utat, mert időnként felkeltettem egy fel- vagy leszállással. 😀

Ismerős Sheltie kutyája Trixie Holly táskában szokta átszelni az óceánt, míg egy másik ismerősöm mini Yorkija Trixie Airline Carrier Plane szállítóban repült szintén Európán belül.

Érdemes a kutyákat előre hozzászoktatni a táskához, amiben repülni fognak!

Azok a fránya papírok

Ha az ember kutyával szeretne repülni, akkor azt minél előbb, de legkésőbb az utazás megkezdése előtti 72 órával jeleznie kell az adott légitársaság felé. A fedélzetre felvihető állatok száma korlátozott, ezért javasolják, hogy minél előbb jelentsd be az útitársadat, akár a repjegyed megvásárlása után közvetlenül. A légitársaság honlapján ki kell tölteni egy formot, amire 48 órán belül válaszolnak, hogy elfogadva vagy sem a kiegészítő szolgáltatás, vagyis a kutya a fedélzeten.

Én speciel nem kaptam meg ezt a válasz emailt, de kellemesen elbeszélgettem egy külföldi ügyintézővel, aki leellenőriztem nekem, hogy a plusz szolgáltatást elfogadták, és minden rendben.

Többször is jelzik, a form kitöltése után is, valamint az emailben is, hogy a kutya után fizetendő díjat majd a check-in pultnál kell rendezni. Ez célországtól függően változhat, Európán belül olcsóbb (75 euró volt ’24 telén), de Európán kívüli országoknál már 110-150 euró is lehet.

A fizetés mellett egy másik dokumentumot is le kell adni kitöltve (Form for carriage of an animal in the passenger cabin), ebben a gazda aláírásával igazolja, hogy a kutya és a hordozója megfelel az adott légitársaság által kért szabályoknak. Ezeket a formanyomtatványokat mindig az adott légitársaság honlapjáról kell letölteni. Utazás előtt érdemes csekkolni az adott légitársaságok saját szabályait, ugyanis lehetnek eltérések.

Egészségügyi feltételek

Bizonyára egyértelmű, hogy az országból kivinni csak egészséges kutyát lehet, de ezt többféle módon is igazolni kell. Elsősorban legyen a kutyának útlevele, abban szerepeljenek a kötelező oltások (főként az érvényes veszettség elleni védőoltás). Ezen túl pedig az utazás előtti 4-6 napban egy állatorvosi igazolásnak is bele kell kerülnie, hogy a kutya egészséges és kiutazhat az országból. Ez egy „alap csomag”, de ezen túlmenően célországtól függően kérhetnek egyéb feltételeket is pl. vérvétel (Törökország), Európa egyes országaiba beutazáshoz kötelező az Echinococcus elleni féreghajtás (pl. Finnország, Málta). Fontos megjegyezni, hogy nemcsak az adott célországnak lehet specifikus kérése, hanem a légitársaságnak is.

Mi az első utazásnál belekerültünk egy ilyen „a légitársaság azt mondja kérdezzük meg a konzulátust van-e egyéb kérés, a konzulátus azt mondja kérdezzük az adott légitársaságot” körbe. Végeredményeként legalább kiderült, hogy az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó honlapon le lehet ellenőrizni, hogy mik a kiutazáshoz szükséges egészségügyi feltételek. De jó esetben az állatorvosok is tudják, mire kell odafigyelned a kiutaztatás során.

Ha a kutyánk nem egy nyugodt típus, akkor az állatorvostól kérjünk valami nyugtató készítményt, amit biztonságosan bevehet az utazás előtt!

Mi történik a reptéren?

Szuper, most már megvan a kiegészítő szolgáltatás (kutya a fedélzeten), van szabályos táska, útlevél rendben, form kitöltve. Akkor irány a reptér, és nézzük meg, hogyan is jut fel a kutya a gépre!

Az állat útlevélét, a benne szereplő adatokat és a kötelező dokumentumokat a check-in pultnál leellenőrzik. Lemérik a kutyát táskástól, megállapítják, hogy a kutyád ápolt, jól nevelt, az utazásra alkalmas, és adnak neki egy repjegyet, valamint egy címkét a táskára, hogy KUTYA A FEDÉLZETEN.

Senki se lepődjön meg, ha esetleg a check-in pultnál új helyre ültetik, ugyanis nagyon figyelnek arra, hogy a fedélzeten utazó állatok (kutyák és macskák) ne legyenek egymáshoz közeli sorokban.

Ezután érdemes még egyszer megsétáltatni a kutyát, ugyanis innentől kezdve hivatalosan nem lehet a szállítótáskán kívül az állat. A Liszt Ferenc Repülőtér környékén erre még nincs kijelölt külön rész, de más európai reptereken (pl. Alicante repterén) is volt elkerített kutyás rész. Beltérben is próbálnak már kutya wc-ket kialakítani, de én se a brüsszeli se a zürichi átszállásnál nem láttam ilyet. Erre az esetre egy pelenka jó megoldás lehet, így a mosdóhelyiségben leterítve kicsit ki tudod venni a kutyát mozogni, inni, elvégezni a dolgát.

A check-in után jön a kézitáskák átvilágítása. Ennél a résznél átvilágítják az embert, és 2 féle megoldás közül választhatunk. Vagy benne hagyjuk a kutyát a táskában, és átvilágítják a többi táskával együtt, vagy pedig kivesszük a táskából és a kezünkben átsétálunk vele együtt. Szerintem a második sokkal barátságosabb megoldás, és én minden esetben ezt is választottam. Néha még 1-1 kedves szót vagy simogatást is kapott Nissy. 🙂

Figyelem! Mivel az ember kutyával utazik, ezért a fedélzetre felvihető táskái száma 1 kézipoggyász + a kutya táskája. A 7 kg-os kisbőröndöt (ami szintén a jegyár része) ebben az esetben kötelező feladott poggyászként a 23 kg-os nagybőrönddel becsekkolni.

Ezután pedig már csak a felszállás és az utazás következik. Innentől a kutyának semmi dolga nincs azon kívül, hogy nyugodtan végigpihenje az utazást.

Jó utazást kívánunk!