#OldButGold // Idős kutyával fizioterápián: mivel érdemes számolni, mire érdemes készülni, és miért érdemes belevágni. Íme a mi történetünk arról, hogyan ismerkedett meg Blacky 2 évvel ezelőtt a fizioterápiával.
Blacky egy nagykorú – azaz 18 éves – talált és befogadott, feltehetően pitbull, labrador és dobermann keverék kutyus, aki 1 éve Dél-Olaszországban él. Az #OldButGold rovatban Blacky idősebb kori történeteit, élményeit, ezt a nagy utazását, gazdijaiként a vele való tapasztalatainkat, valamint a korából adódó nehézségeket szeretném megosztani. Ezek a nehézségek természetesen mind eltörpülnek és megszépülnek a tény mellett, hogy általános iskola 4. osztályát fejeztem be, amikor befogadtuk őt, és konkrétan együtt nőttünk fel…
Sokszor felfoghatatlan számomra, hogy ez a kisöreg volt, hogy felugrott a ruhánkra összekoszolva azt, és nem mindig behajlított hátsó lábakkal pisilt. A régi képeken szereplő páros is mi vagyunk, csak majd’ két évtizeddel ezelőtt.
Jöjjön hát az #OldButGold első része, Blacky időskorának első nagyobb mérföldkövével, a kutya fizioterápiával.
Hogyan kerültünk kutya fizioterápiára?
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen eddigi életemet mindig kutyák mellett és kutyákkal töltöttem – olvasd el Anna korábbi cikkjét, melyben 10 pontban összeszedi, miért is csodás dolog a kutyás lét – , mégis viszonylag későn találkoztam a kutya fizioterápiával, mint gyógymód, illetve prevenció. Ennek több oka is van: maga a fizioterápiás gyógymód Magyarországon kevésbé (volt) ismert, másrészt pedig ilyen idős kutyusom sosem volt korábban. Rekorder kutyáink (tényleg rekordnak nevezném, hiszen mind nagyobb testűek voltak, mint Blacky) 13-15 évig is eléltek, azonban mindig egy gyorsabb idősödés, mondhatni leépülés volt náluk megfigyelhető.
Visszatérve: 16 és fél éves volt Blacky, amikor először hallottam a kutyáknak való tornáról.
Kutyakiképző – avagy talán inkább gazdikiképző – járt akkoriban hozzánk.
Leginkább az egy-egy helyzetre adott reakciónkat korrigálta, illetve minket tanított, hogyan legyünk jobb gazdijai Blackynek és Lolának. (Blacky akkori társa. Blacky 7 éves volt, amikor örökbefogadtuk Lolát, miután mindkét délorosz juhászkutyánk – akik 14 és 15 évig éltek – meghalt Blacky mellől, akit a gyász akkor nagyon megviselt. Lola teljesen megfiatalította Blackyt, 110%-ra visszatöltve az életkedvét.)
A fő probléma az volt, hogy az idősödő, kissé gyengülő Blacky főnöki pozíciója Lola kutyus mellett megingott, Lola pedig ezzel volt, hogy csúnyán visszaélt.
Nagyon szépen haladtunk a tréninggel, egyre kevesebb veszekedés, verekedés volt köztük.
Ez idő tájt kezdődött Blackynek a kissé féloldalas járása, nehezebben ült, állt, feküdt, és ezt látva, az oktatónk feldobta, miért nem visszük gyógytornára. Utánanéztem, bejelentkeztem az általa ajánlott helyre, és nem sokkal később már a rendszeres kutya fizioterápiára járók sorát gyarapítottuk. Ezt az újdonságot Blacky is többnyire lelkesen fogadta, hiszen megfelelő motivációval – azaz étellel – (szinte) bármire rávehető.
Önfejű, idős, néha zsémbes, ex-utcakutya – könnyed csomag az induló fizioterápia karrierhez
Blacky makacs természete több fronton is megmutatkozott. Amikor elfáradt, vagy megunt egy-egy feladatot, tüntetőleg még jutalomért sem volt hajlandó megmozdulni. A foglalkozás masszázs részét sem mindig viselte könnyen, hiszen teljesen összeegyeztethetetlennek bizonyult a „kemény fiú” szerepével. (Tudni kell még róla, hogy utcáról befogadott kutyus lévén bizalmatlansága sosem kopott ki igazán. Az teljesen elfogadhatatlan volt számára, hogy esetleg oldalára fektetve, kiszolgáltatottan létezzen egy idegen helyen. Szeretem azt gondolni, hogy ez utóbbi játszott kisebb szerepet ritkán megjelenő mogorvaságában, hiszen így szemet hunyhatok a tény fölött, melynek köszönhetően nehezebben és kisebb mértékben elnyerhető a bizalma…) Ritkán – többnyire fáradtság miatt – de valóban volt, hogy látszott, már-már beismeri, tévedett. Amikor hagyta, hogy megmasszírozzák, láthatóan élvezte annak lazító, fájdalomcsillapító hatásait. Volt, hogy letelt az idő és haza sem akart jönni, de természetesen ennek az ellenkezője is előfordult, hogy 10-15 perc elteltével már rohant az ajtóhoz, nemtetszését kerek perec kinyilvánítva ezzel.
Borús idő – borús hangulat
Meg is érkezünk az első komolyabb nehézséghez, mely valószínűleg egy fiatalabb kutya esetében nem merül fel, vagy legalábbis nem ilyen mértékben: az éppen aktuális kedve, hogyléte – mely nagyrészt függ az időjárástól, frontoktól – hogyan befolyásolja a lelkesedését egy idős kutyusnak. Ez könnyen bizonyítható is, hiszen a tornán történő események, a helyszín változatlanok voltak (esetenként nehezedett egy-egy gyakorlat, de ez nem volt egyenesen arányos mindez a negatív reakciókkal). Így hát különös tekintettel kellett lenni a Blacky által meghúzott határokra, és nem volt mindig könnyű eldönteni, erőltessük-e még kicsit, vagy tényleg nem volt aznap jó passzban és nem a makacssága blokkolja az aktuális alkalom sikerességét. Minél többször tornáztunk, annál könnyebb volt már megmondani, hol érdemes még egy kicsit noszogatni, és hol érdemes elengedni az aznapi gyakorlatokat, vagy masszázst.
A kellemetlen igazság – wc-zni bárhol, bármikor
Ami még gondot, vagy talán inkább kellemetlenséget jelentett, az a pisilés és kakilás kérdése. Egy ponton – talán 15 éves kora körül – Blacky, a minden fánál és bokornál pisilő kutyusból egy szempillantás alatt „csak otthon, a saját területemen vagyok hajlandó pisilni” kutyussá vált. Ennek konkrét okát nem tudjuk, eseményhez sem köthető, valószínűleg kialakult benne egy téves „utcatisztaság”. Ehhez az elvéhez jellemzően ragaszkodik is. Nagyon ritka egy-egy kivétel, mely sosem egyértelmű, hogy egy nagyon hívogató szagnak, vagy a szükségnek köszönhető. Ebből adódóan nem mindig sikerült a fizioterápiás alkalom előtt pisilni, így volt, hogy több-kevesebb pisicseppet hagyott maga után, amerre járt.
Egyre többször fordult elő utolsó pillanatos kakilás, azaz, Blacky nem szólt (vagy már úgyis késő lett volna) és egyszer csak elkezdett kakilni. Ha beltérben volt, akkor ez bizony azt jelentette, hogy bekakilt.
Ez egy tornán még könnyebben előidézhető az extra mozgással, masszírozással. Előfordultak tehát ilyen-olyan balesetek #keepitreal, de természetes velejáróként kezelték a terapeuták. Pár perc higiéniai szünet után minden ment is tovább, mintha mi sem történt volna. 🙂 Célszerű az ilyen helyzetekre lélekben és felszerelés-ügyileg is felkészülni, így a váratlan meglepetés nem éri teljesen váratlanul a gazdit.
„Cápakutya” bevetésen
Harmadik, ám elég fontos kihívást Blacky motiválása jelentette.
Elképesztő lelkesedése az ételért, keveredve a finommotoros mozgásainak romlásával, azaz kevésbé finommá válásával, egy „cápakutyát” eredményeztek, néha ijesztően csattogó fogakkal és nem mindig jól bemért falatelvétellel. Így a kesztyű mindig alap volt a terapeutáknak, illetve a kiváló jutalomfalat-fogási technikák, valamint maga a megfelelő formájú és állagú falat megválasztása is. A mai napig van, hogy pórul jár egy-egy ujjunk jutalomfalat adásakor. Sőt, egyre romló látásának és egy figyelmetlen pillanatomnak köszönhetően jelenleg is van az alkaromon egy lilás folt. 😃 Ez is abszolút benne van a pakliban, főleg egy ilyen kaja-fókuszú kutyánál.
A rengeteg pozitívum – örömteli percek, órák, napok
A kutya fizioterápia első és legfontosabb pozitívuma – melyért máris minden nehézséget megéri és részemről ajánlott is bevállalni – a kutyus mozgásszervi nehézségeinek javulása, illetve a szemmel láthatóan csillapodott fájdalmak. Nem beszélve arról, hogy a gyógytorna fiatalítóan hat a kutyákra, ez Blackynél azonnal meg is mutatkozik, sokkal aktívabb és szebben is jár egy torna után.
Tehát, ha idősödő kutyusod van, esetleg bármilyen mozgásszervi problémával küzd, és még nem jártok fizioterápiára, akkor érdemes elgondolkodni rajta. Sőt, ha minden rendben van, akkor sem árt, hiszen megelőzésre is tökéletes. Nem mellesleg a program tökéletes minőségi idő a kutyusoddal, mely során mindketten tanul(hat)tok.
Szuper látni a sikereit is, melyeket tornáról tornára megél, ennek köszönhetően lelkesedéssel megy már a helyszínre, vagy épp veti bele magát az otthoni tornázásba.
A feladatok elvégzése közben is látszik az öröm, izgatottság (többnyire ugyebár, amennyiben jobb napokról van szó 🙂 ) az arcán, illetve tisztán mérhető a fejlődés is. Vagy mennyiségben, vagy nehézségben változnak a feladatok, melyeket a kutyus ügyesen abszolvál. Csodás ezeknek az apróbb győzelmeknek együtt örülni vele, vagy épp a fizioterapeutával.
Amikor a kutyus (fizikailag) tornázik, az agya is tornázik, ami szintén nagyon fontos, hiszen így mentálisan is tréningezve lesz és mentálisan is elfárad.
Az „idős kutyát nem lehet tanítani” sztereotípia is tökéletesen megdől ezekben az esetekben (is). Blacky mindent megértett előbb, vagy utóbb, pedig korábban sosem találkozott a torna során alkalmazott eszközökkel, vagy gyakorlatokkal.
Nagy konklúziót nem szeretnék a végére. Úgy gondolom, a cikkből tisztán leszűrhető minden, amit a fizioterápiával kapcsolatban egy idősödő kutyus gazdijának tudni érdemes. Mindemellett folytatni fogom a témát, úgyhogy remélem velünk tartasz a következő #OldButGold részben is, ahol továbbra is a kutya fizioterápia lesz terítéken! 🙂
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a Falkameséket Facebookon és a Slowdoggos-t Instagramon! Köszönjük!
Jenny és Blacky
