Egy szép, tavaszias napon végül összekaptuk magunkat Floppyval, hátra hagytuk a kandallóban parázsló hamut, illetve a dohos pinceszagot és elindultunk Pisa felé. Alig telt el 20 perc és már el is értük a várost. Most pedig jó nagyra nyissa a szemét, aki a közeljövőben autóval szeretne idelátogatni: tudok egy ingyenes parkolóhelyet közel a belvároshoz, kábé 10 perces sétára a híres-neves toronytól.
El is árulom nektek, hogy hol találjátok: „Parcheggio Via Pietrasantina” ezt üssétek be a navigációs rendszerbe. A parkoló egy része buszoknak van fenntartva, de a benzinkút-, és az üzletek előtt akadnak még helyek bőven. Mi is itt tettük le Kiwit és egy kényelmes, nem túl látványos sétát követően már ott is voltunk a dóm téren.
Itt aztán nyüzsögtek a fiatalok a jó időnek és a precízen karbantartott pázsitnak köszönhetően. Mi is leheveredtünk Floppyval két társaság közé. Egyik oldalról olasz rap-zene és dohányfüst, másik oldalról pedig gyerekzsivaly és szalámisszendvics illata áramlott felénk. A téren üldögélve egyszerre gyönyörködhettünk a dómban, a ferde toronyban és a Baptisterium-ban. Utóbbi Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája. A román stílusú, kerek építmény még a torony magasságát is meghaladja. A dóm építészeti szempontból érdekes, „multikulti” hatást tükröz: a belső mozaikok erős bizánci hatást prezentálnak, míg a boltíveket az iszlám művészet ihlette. A homlokzat szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből készült – gyönyörű felvételeket lehetett készíteni róla.
Kutyával természetesen mindenhova tabu a belépés, de a parkban nyugodtan heverészhetsz négylábú barátoddal és nem kell attól tartanod, hogy te leszel az egyetlen, aki ezt teszi, mert rengetegen élvezik a napsütést kutyáikkal együtt, a három történelmi jelentőségű épület közvetlen környezetében.
Erősen javallott program a részünkről a többi turista alapos szemrevételezése. Már nem öltözködési szempontból, sokkal inkább arra vonatkozóan, hogy kiből mit vált ki a Pisai ferde torony látványa. Eszerint három csoportba osztanám az idelátogatókat:
- A torony megtartásán ügyködők csoportja: Ők a legviccesebbek. Különböző, szuperhősöket meghazudtoló pózokban próbálnak olyan szöget találni, amivel az áhított kép megszülethet. Az őket fényképező „sidekick”-ek pedig folyamatos instrukcióval látják el korunk hőseit a legjobb eredmény érdekében.
Mi büszkén, teljes vállszélességgel álltunk be ebbe a csoportba, mert hát valljuk be őszintén, bármikor eldőlhet az a szegény torony, legalább tegyünk úgy, mintha segítettünk volna megakadályozni ezt a förtelmes tragédiát.
- Az ugrálva megveszettek csoportja: Ők is igazából elég viccesek, de már unalmas a koncepciójuk. Minden jóravaló emlékmű előtt percenként felugrik legalább egy-, de inkább két turista, hogy aztán a levegőben repülve kapják őket lencsevégre. Ez jól működhet a tengerparton is, vagy egy sziklán – utóbbi persze kevésbé javallott. Nade a Pisai ferde toronynál? Annyi helyen ugrálhat az ember! Sokkal inkább javaslom, hogy tartsuk csak azt a tornyot a selfie-ken, arra dőlnek az insta like-ok!
- Szolidan a kamerába mosolygók csoportja: Ők nem akarnak kitűnni, szuperhősökké válni, vagy bokatörést szenvedni… Egyszerűen csak belemosolyognak a kamerába és megörökítik azt a pillanatot, amikor meglátogatták ezt a híres toronyot. Nem kell a flanc, nem kell a körítés, csak a carpe diem, a like-okat meg mindenki megtarthatja magának.
Egy igazán leleményes piac épült fel a fenti három csoport kiszolgálására: a selfie stick kereskedelem. Délebbi kontinensről érkezett lakosok tömegével kínálják a színesebbnél-színesebb botokat a fotózkodó turistáknak. Le a kalappal az üzleti érzékük előtt: nekik nem kell megmagyarázni, hogy mi az a „kereslet-kínálat törvénye”.
Miután itt végeztünk, elindultunk az Arno folyó felé, ami idefelé jövet a kocsiból kitekintve szemrevalónak tűnt. Útközben megálltunk egy étteremnél közvetlenül a dóm tér szomszédságában, ami hatalmas hibának bizonyult. Szokásomhoz híven ravioli-t kértem, erre kaptam egy tál tortellini-t. Csak ennyire néztek hülyének. (És mivel nem mertem reklamálni, így valószínűleg az is vagyok.)
Az Arno folyóig hangulatos utcákon sétáltunk keresztül, de nem fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy Pisa városa mennyire varázslatos. Sok volt a turista, sok az egyetemista, de a helyiek, akik csak úgy teszik a dolgukat, hangosan vitatkoznak a szomszédjukkal, vagy vigyorogva odaböknek egy „ciao bella”-t, hiányoztak. Persze lehet, hogy rossz utcákban sétáltunk.
A folyó és a város két oldalának látványa valóban nagyon szép, úgyhogy mindenképpen érdemes ellátogatni ide a ferde torony után. Floppy is csak javasolni tudja, bár ő ha teheti, végig a dóm téren rohangált volna, mert ilyen szép pázsitot, ennyi kutyát és ekkora lepisilhető tornyot még életében nem látott.
Hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, kövess minket utunkon a Facebook-on is és iratkozz fel Youtube csatornánkra. Grazie mille! 🙂 Floppy négylábú és Anna kétlábú
