Nehéz és megosztó témával kapcsolatban írom ezt a bejegyzést. Megpróbálom összeszedni a leggyakoribb konfliktusforrásokat kutyások és nem kutyások között és még megoldásjavaslatokat is teszek. Jesus, mire vállalkoztam…
Talán olvastátok Facebook oldalunkon azt a „kedves” történetet, ami a napokban esett meg velünk. Ha igen, akkor a következő részt áttekerhetitek. Ha nem, akkor egyrészt ejnye-bejnye, másrészt következő a story:
Budapest, 8. kerület, Mátyás tér.
Reggel van, szikrázó napsütés. Az ágyamból fekve látom, hogy az erkélyemet megint elintézték a galambok. Gyorsan túljutok rajta – már kezdem megszokni.
Első kávé. Bambulás ki a fejemből.
Második kávé. Kezd színezetet kapni az arcom.
Floppy lassan elhagyja kedvenc párnája biztonságát és odakúszik mellém. Kicsit csóvál, de még túl kómás ahhoz, hogy leverje a bögrét az asztalról – hál’isten. Megvakargatom a fülét, puszit nyomok a homlokára, ő egyre jobban örül a reggelnek (és Én is).
Arcmosás. Fogmosás. Reggeli gúnya. Floppy közben mindvégig a lábamnál sündörög, nehogy véletlenül megfeledkezzek róla, hogy mindjárt bepis@l.
– Megyünk! – hitegetem szegényt, de valójában még megírok 1-2 e-mailt, csekkolom az instát, összegzem a napi teendeőimet és aztán kezdek el készülődni.
Kiérünk a ház elé. Floppy pórázon. Alig bír magával, már húz is az első bokorhoz. Láb fel, slag előránt. Cseppenként látom a megkönnyebülést arcán.
Felénk jön egy „hölgy” 8-10 éves gyerekével. A szomszéd házba készülnek bemenni.
Floppy a bokor mellett a megkönnyebülés pillanatait élvezi még. Egy csepp se folyik az útra, mindet elnyeli a bokrot körülölelő föld.
– Mióta számít ez kutyafuttatónak? – szól oda a nő nekem, de csak úgy, az orra alatt.
Eltelik pár másodperc mire felfogom.
– Hölgyem, a kutyám pisil. Szokott ilyet. Ezen a helyen semmi sem tiltja. Még csak nem is a ház oldalát pisili le, azt nem engedem. A nagyobb dolgát mindig összeszedem. Nem értem, mi a gond.
– Ez nem kutyafuttató. Ott van a Teleki téren egy kutyafuttató, oda pisáljon!Elröhögöm magamat.
– Nézze. Közterületen vagyunk. Egy bokor mellett. Még csak nem is a parkban, ahová tilos bevinnem őt. Az a kutyafuti még messze van, sajnos bármilyen okos kutya is ő, nem fogja tudni addi…
– Megnézném, mit szólna hozzá, ha a maga gyereke nyúlna bele egy ilyen bokorba – szakít félbe.Nem értem. Miért is hagyná bárki, hogy a 8. kerület kellős közepén, egy köpésre a hivatalosan „kutyamentes” játszótértől a gyereke egy ilyen bokrot nyalogasson?!?
– Na jó, hagyjuk is. A séta itt legális. Pórázon van a kutya. A kutyatartás is legális. Sok itt a kutyás…
– Ne aggódjon, meg fog ez hamarosan változni! – vágott közbe, majd eltűnt gyerekével az ajtó mögött.Ez az a pont, ahol lefagytam. Zömmel az ilyen emberek helyeznek ki kutyamérget a parkok környékén. (Lásd.: 15. ker. Kőrakás park. Patkánymérges és szöges virsli. Fagyállóban ázott kenyér stb.)
És, hogy miért is indul ez a történet ilyen messziről?
Amikor visszaértünk a sétából, ugyanebből a házból kijött egy idős bácsi spániel kutyusával. Floppyval egyből össze is szagoltak.
– Tessék vigyázni, mert az imént fenyegetett meg egy nő, hogy nem sokáig lesz itt ennyi kutyus! – figyelmeztettem.
A férfi sejtette, kiről van szó.
– Tudja hölgyem, ezek az emberek nem tudják, mennyi önzetlen szeretetet képes adni egy ilyen állat. Mennyivel szebb ez a reggel, hogy együtt sétálhatunk a napsütésben, nemde?
Erősen bólogatok.
– Szoktam is mondani – teszi még hozzá – Kutya nélkül is lehet élni… De minek?!?
A történet apropójából ígértem is nektek, hogy bejegyzés fog születni a témában. Na ez történik épp! *dobpergés
Én kutyás vagyok – ez biztosan sokakat meglep. Nem értem a nem kutyásokat – nem azokat, akik szeretik a kutyákat, de nem vállalják be a kutyatartást, vagy azokat, akik valamilyen rossz élmény alapján tartanak az ember legjobb barátjától, hanem azokat, akik zsigerből utálják őket. Szerintem a kutyánál tisztaszívűbb lény kevés létezik, de ha igen, az legkevésbé sem az ember lesz.
DE! Aláírom, hogy a kutyások és a nem kutyások közötti béke sokszor miattunk, kutyatartó kutyások miatt csúszik el. (Hmm… Ebben a mondatban 4-szer is szerepel a „kutya” szó, amiért most egy hatalmas egyest vések be magamnak fogalmazásból.)
-
Terítéken a kutyatartók: vizsgáljuk meg főben járó bűneinket.
- Kutyakaka EVRÍVEÖR
Ahhoz, hogy ennek a konfliktusnak a legfőbb okait felkutassam, majd lehetséges megoldásokon filozofáljak, először leültem Sziládi-Kovács Hajnival (Kutyabarát.hu alapítótag) egy kávé mellé beszélgetni. Hiszen ki más tudna erről többet mesélni, mint az első olyan portál szülőanyja, ami Magyarország kutyabarát helyeit hívatott összegyűjteni – és mint olyan, rendszeresen véleményt formál különböző, kutyás témákban.
„Szerintem a legtöbb feszültségforrást a kutyakaki otthagyása jelenti. Ebben mi, budapestiek különösen érintettek vagyunk. Ez hívta életre a „Kakitündér nem létezik” kampányunkat is, ami figyelemfelkeltésre tökéletes volt, de a probléma ettől még természetesen nem szűnt meg. Szerintem nem csak higiéniai vagy esztétikai szempontból kéne, hogy a gazdik megértsék ennek fontosságát. Mi, kutyások minél több konfliktust szítunk, annál nehezebben fogjuk tudni elérni, hogy a legtöbb ember elfogadóan álljon a kutyatartókhoz. És ennek a levét négylábú barátaink isszák meg, lásd: mérgezéses esetek…”
Kakit a zacsiba. Ez eddig világos – és bárcsak mindenkinek evidens is lenne. Aki már megfordult itt, a Mátyás tér környékén és úgy isten igazából körbenézett a parkon kívüli területen, elszomorító látványban részesülhetett.
A kutyakaki otthagyását amúgy büntetik is a közteresek 5 – 50.000 Ft között. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy mi alapján történik a büntetés mértékének pontos meghatározása? Hogy mekkorát sssz…szemetelt az ebünk?
- A kutya pisil. Pont.
Törekedjünk arra, hogy a földre, bokorra, fára, korhadt fatuskóra pisiljen az eb. És ha lehet, ne egy játszótér tőszomszédságában. Balesetek mindig lesznek/vannak, de legalább törekedjünk arra, hogy ne a házak oldalát, vagy a zebra melletti póznát találják meg a négylábú barátaink. (Ezt nekünk is gyakorolnunk kell, de Floppy már érti a „PISILJ” vezényszót. Hihetetlen, hogy mindig van muníciója…)
Ahol pedig ki van téve, hogy kutya nem mehet be, ott tartsuk tiszteletbe, hogy ez a szabály.
- Póráz nélküliség
A kutya úgy boldog, ha szabadon szaglászhat, intézheti ügyes-bajos dolgait, cimbizhet a többi kutyaarccal stb. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb négylábú máglyán égetné el a pórázokat. (Még akkor is, ha olyan csodaszép handmade magyar kézműves gluténmentes póráza is van, mint nekünk.)
Viszont, forgalmas helyeken tényleg nem érdemes póráz nélkül járni. Mi van, ha megijed, balesetet okoz, megsérül… azokról nem is beszélve, akik járókelőkként nézik végig a jelenetet. Örök életre megrázó élmény mindenkinek!
„De nagyon engedelmes a kutyus!” Akkor is, vannak, akik félnek a kutyáktól és a póráz nélküli eb előhívja bennük ezt az érzést. Ha sok ember között járunk, ezt is vegyük figyelembe.
- Szájkosártalankodás
Gyenge pontunk nekünk is. Merthogy Floppy nem hajlandó semmilyen szájkosarat elviselni. Akkor sem harapna meg senkit, ha az egész 4-es villamos az ő farkán állna. Mégis, tudom azt, amit a póráz nélküliségről is írtam és amit a BKV egészen elviselhető táblái is hirdetnek a tömegközlekedési eszközökön: MI tudjuk a saját kutyánkról, hogy nem agresszív, de a többi utas nem. Ezt megint csak érdemes tiszteletben tartani.
- Neveld meg azt az ebet!
Nem csak magunk, és a kutyus miatt, de embertársaink végett sem árt, ha fegyelmezzük kicsit négylábúinkat. Ha például kutyánkat otthon hagyjuk és ő végig ugatja a nélkülünk eltöltött időt, az nem fog növelni a kutyások népszerűségi indexén. Annak sem örül mindenki, ha egy kutyabarát szálláson az eb a szőnyegre piszkít, vagy leszedi a szomszédos asztalról a frissen tálalt burgundi szarvascombot.
Alapszintű kutyasulit minden gazdinak és ebnek érdemes elvégeznie. Még ha azt is hisszük, hogy egyedül, vagy a YouTube-ról mindent meg tudunk oldani.
- Akkor legyen kutyád, ha felelős gazdi tudsz lenni!
Végül de nem utolsó sorban. A fenti pontok is erre utalnak mind, de alapvető elvárás lenne, hogy csak akkor legyen kutyánk, ha van időnk arra, hogy foglalkozzunk vele, neveljük, tanítsuk, szocializáljuk. Ha nem állunk erre készen, fejünkre nő az eb, ne adj isten agresszívvá válik és kinevelünk egy újabb „Cujo”-t, akkor aztán lőttek a békének.
-
És akkor most nézzük a másik oldalt.
Kérünk Titeket kedves Nem-kutyások!
- Ha rossz napotok van, ne rajtunk vezessétek le! Ha látjátok, hogy a kutyám épp a dolgát végzi, ne szóljatok be rögtön, hogy „tele van sz@rva a város”. Könnyen lehet ugyanis, hogy amint végzett, felszedem. Csak nem szeretném őt zavarni. Elvégre is, ezt a néhány privát pillanatot mindenki megérdemli, nemde?
- Van, akinek a kutyája olyan, mintha a gyereke lenne. Ennek még akár egészségügyi-, vagy családban történt tragédia is lehet az oka. Attól, mert ti nem szeretitek a szőrmókokat, nagyképű lenne lenéznetek azt, akinek a kutyája a mindene.
- Ne tegyetek ki mérget! Nem vagytok ti élet és halál urai – mert ez ugyanis gyilkosság! Az a kutya, aki gyanútlanul megeszi a fagyállóban ázott kenyeret, szándékosan nem tett ellenetek semmi rosszat. Inkább kérjetek egy „Kakitündér nem létezik” plakátot a Kutyabarát.hu-tól és ragasszátok ki a környéken!
- Ne kínozzatok állatot! Ez a bejegyzés úgyse állítja meg azokat az aberráltakat, akik ebben lelik örömüket. Csak annyit írok ellenérvnek, hogy: karma!
- Könyörgök, legyetek picit elnézőbbek! Nem kutyakaki fronton, de ha például gyanútlanul odaszagol hozzátok egy eb a villamoson, nem kell rögtön felmordulni. A legtöbb gazdi felfogja non-verbális kommunikációból, ha a kutyája valakinél tilosban jár.
- Mielőtt jogi útra terelünk egy problémát, vagy aláírást gyűjtünk a kutyások irányába tett lépések ellen, gondolkozzunk kicsit a „másik oldal” fejével is. Minap olvastam ugyanis, hogy Békéscsabán a belvárosban kutyafuttatót szerettek volna kiépíteni– hát eztet úgy tűnik, a lakóközösség bojkottálta.
Mondván:
-
több lenne a kutyapiszok mindenfelé (A kutyafuti gyakorlatilag egy nagyra nőtt, elkerített kutyabudi! A környékbeli kutyák emésztési ritmusa ettől nem fog felélénkülni, sőt: ugyanazt a kaki mennyiséget fogják a városra zúdítani, mint eddig is.)
-
bölcsöde és óvoda van a környéken (Ezek szerint Békéscsabát csak gyermekevő mutáns pitbullok lakják…)
-
túl hangos a környék, ez pedig csak még tovább növelné a zajszinten (Mert nyilván jobb, ha a lakásban ugat a kutya.).
-
Kocsival is idehoznák a kutyákat sz@ratni (Ha tényleg ez a helyzet, akkor talán a külső területeken is kéne kutyafuti, nem pedig „egyáltalánnemkéne”!)
Konklúzió tehát:
„– A belvárosi kutyafuttatóval azoknak kedveznénk, akik tömbházi lakásokban tartják kedvenceiket, hogy ne mindig pórázon sétáltassák kutyáikat, hanem legyen egy terület, ahol biztonságos körülmények között szabadon engedhetik őket – mondta Kozma János, a létesítmény építésére pályázatot beadó vagyonkezelő zrt. vezérigazgatója.
– De ha a lakók nem szeretnék, nem is lesz kutyafuttató az érintett területen” /részlet innen/
Vicceskedést félretéve: nem ismerem a pontos körülményeket. Könnyen lehet, hogy a cikk nem tér ki minden részletre. Mégis, amikor ezt olvastam, az volt az érzésem hogy: Na de bakker! Élni és élni hagyni!
-
Megoldás lehetne, HA:
Instagram fiókunkon (@floppyandme_official) körbekérdeztük a kutyás közönséget, hogy szerintük mi tudna javítani a helyzeten. Következő javaslatok jöttek:
- Jó lenne, ha a közoktatásban szerepet kapna a felelős állattartás is, mint tananyag.
Emlékszem, amikor kis lurkó voltam és az általános iskola „gyakszikertjében” technika órán gyomot szedegettem a földből. Ennyi erővel lehetne néhány alkalommal olyan tanóra is, ahol elmagyarázzák a gyerekeknek, hogyan kell egy kutyával bánni, engedelmességre tanítani és, hogy a „kakitündér TÉNYLEG nem létezik”.
- Több kutyafuti kéne.
Mi, budapestiek el vagyunk kényeztetve ezen a fronton. Más városok viszont kevésbé. (Bár egyes városokban ezt leszavazzák…)
- Be kéne vezetni a kutyajogsit.
Ez nem azt jelenti, hogy egy 100 oldalas disszertáció leadása és kitűnő szóbeli vizsga után lehessen csak kutyát tartani. Rengeteg a menhelyi kutyus és egy bonyolult procedúra csak azt eredményezné, hogy kevesebb lenne az örökbefogadó. Viszont egy „muszáj megnézned” oktatófilm, 3 teljesen triviális kérdés, majd utána egy „Herzliche Glückwunsch, Önnek lehet kutyája!” tanúsítvány talán megszűrné a leendő gazdikat. Aki erre nem hajlandó egy kutyáért, az talán nem is lenne jó gazdi.
- Aktívabb munka szükséges a közterületeken.
Kicsi vagyok ahhoz, hogy az utcaseprők munkáját bíráljam. Biztos vannak lelkiismeretesebb és kevésbé dolgos kezek is a köz útjának rendfenntartói között. De igaz, hogy lehetne olyan, közös mozgalmakat indítani (mint például a nagysikerű „szemét challenge”), ami kicsit javítana a város tisztaságán.
Ennyi lenne, ami megfogalmazódott bennem és környezetemben a történtek után. Remélem, hogy évről-évre egyre kevesebb szúrós szempár kísér majd minket városi utunkon és azt is, hogy a békéscsabaiak találnak olyan pontot a városban, amire nem lehet ráfogni, hogy „bölcsi és ovi van a közelben” és akkor talán… TALÁN lesz ott egy kutyafuttató, aminek csabai kolbászból lesz a kerítése – de akkor még én is odaautózom Floppyval, hogy ott intézze inkább a dolgát!
Tetszett a bejegyzés? Akkor less rá megújult Youtube csatornánkra is, amit a Kutyabarát.hu-val közösen indítottunk el! Iratkozz fel és formáljuk együtt a hazai kutyás közösséget!
Köszönjük! 🙂
Anna kétlábú és Floppy négylábú
