A felelős gazdik egyik legnagyobb rémálma: a bolhák, a kullancsok, a szúnyogok és a kutyáinkra leselkedő élősködők, valamint az általuk hordozott betegségek és fertőzések. Az ellenük való „háború” egy gazdinál sem kérdés, azonban a helyes védekezés módja az egyik legvitatottabb téma ma a kutyások között. Szakértőnkkel, Dr. Bedi Dóra klinikus állatorvossal az egyik elterjedt módszerről beszélgettünk, az erre a célra kifejlesztett, havi adagolású rágótablettákról, valamint azok hatásairól, az észlelendő jelekről és a használatukhoz kapcsolódó tanácsokról.
A dog dancing, magyar fordításban „kutyatánc”-ot jelent, de közel sem ennyiből áll az egész. Kutyás pályafutásom alatt sokszor találkoztam már azzal a sport kapcsán, hogy „jaj szegény kutyák” és hogy ez „cirkusz”, holott egy kifejezetten összetett, rengeteg gyakorlást igénylő, és magas szintre fejleszthető kutyás sportról beszélünk, mely egyaránt múlik mindkét „táncpartneren”.
Ez lesz életem legegyszerűbb blogbejegyzése, merthogy 1000 okot is fel tudnék sorolni. Viszont nem hiszem, hogy ennyit bárki szívesen végig olvasna. Tehát nem áldozok annak egy külön pontot, hogy „így legalább ráveszed magadat a porszívózásra”, vagy, hogy „könnyebben kidumálod magadat az ellenőröknél, amikor épp nincs nálad a bérleted”. Nézzük a...
Nem állítom, hogy Floppynak ínyére van az életfogytig tartó tanulás. Sármosan őszülő, középkorú kutyus lévén ő már köszöni szépen, levont...
„-Nincs kedved agiltyzni?
- Agility? Az meg mi?
- Tudod, amikor a kutya és a gazdi végigfutnak egy akadálypályán. Gyere, mutatok egy videót!”
Azt hiszem, 2 és fél évvel ezelőtt egy ilyen beszélgetéssel kezdődött minden. És azóta Weknivel töretlen az agility iránti lelkesedésünk. De mit tud, mit ad ez a sport, hogy évről-évre egyre többen szerelmesednek bele?
Úgy tűnik, ismét beköszöntött a tél, és ráadásul még otthon is kell ülnünk. A legjobb / legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy követjük a dánok manapság igencsak divatos életfelfogását (ez a “hygge”), gyújtunk néhány gyertyát, felhalmozzuk a fél nasikészletet a kisasztalra, bekuckózunk a kanapén a négylábúval, és elindítunk valami lélekmelengető filmet. ...
Január elején új családtag érkezett hozzánk egy 8 hetes kiskutya személyében, és fenekestül felforgatta az életünket. Gyakorlott kutyásként azt hittük,...
Aki nyomon követi a külföldi sajtót, az elmúlt időszakban rengeteg hangzatos szalagcímet olvashatott, mely szerint Angliában az amerikai bully XL fajtájú kutyák tartása betiltásra kerül. A következő cikkben azt igyekszem körbejárni, hogy pontosan mi is áll ennek a súlyos döntésnek a hátterében és mennyire működőképes ötlet egyes kutyafajták tartását betiltani.
Azt hiszem azok, akik már a „felnőtt” kutyás életemből ismernek, most nagyon meg fognak lepődni. Sohasem beszéltem még ennyire nyíltan arról, hogy hosszú éveken keresztül küzdöttem a kutyáktól való félelemmel. A mai életemet ismerve elég elképzelhetetlen, hogy egykor milyen szinten befolyásolt ez a fóbia.
A canicross, avagy kutyás terepfutás egy fantasztikus sport, ami az állóképességet és a kutyával való kapcsolatot is erősíti. Örömfutás, hobbi futás, vagy versenyzés: a cél rátok van bízva. Nem kell hozzá sok felszerelés, a legtöbb eb imádja, és visszarepít titeket a természettel való teljes összhang idejébe.