Az élősködők elleni gyors pirula – Helyesen használjuk?

A felelős gazdik egyik legnagyobb rémálma: a bolhák, a kullancsok, a szúnyogok és a kutyáinkra leselkedő élősködők, valamint az általuk hordozott betegségek és fertőzések. Az ellenük való „háború” egy gazdinál sem kérdés, azonban a helyes védekezés módja az egyik legvitatottabb téma ma a kutyások között. Szakértőnkkel, Dr. Bedi Dóra klinikus állatorvossal az egyik elterjedt módszerről beszélgettünk, az erre a célra kifejlesztett, havi adagolású rágótablettákról, valamint azok hatásairól, az észlelendő jelekről és a használatukhoz kapcsolódó tanácsokról.

A piacon több változatban elérhető, szájon át adható ízesített rágótabletták általában egy hónapig fejtik ki hatásukat és nyújtanak védelmet a kutyák számára a bolhák, a kullancsok, valamint némely változatukban a bőr-, illetve szívférgesség ellen. A tabletták használata azonban rendszeres téma a kutyás közösségben, felelősségteljes állattartóként pedig valóban érdemes néhány kérdést alaposan megvizsgálnunk.

Használat előtt – Így kezdjük tudatosan!

Fontos kiemelni, hogy ezek vényköteles termékek, amelyek használatának elkezdését minden esetben egy állatorvosi látogatás előz meg. Nézzük, mire érdemes figyelnünk és milyen teszteket kell kérnünk kutyánk biztonsága érdekében!

Mik azok az alapvizsgálatok, tesztek, amelyeket el kell végezni a bolha, kullancs, esetleg szívférgesség elleni rágótabletták szedésének megkezdése előtt?

B.D.: A bolha, kullancs elleni tabletták előtt nincsenek kötelező vizsgálatok. Azoknál a gyógyszereknél, amelyek szívférgesség megelőzésére is szolgálnak, megkezdés előtt szívférgesség szűrést szükséges csináltatni. Természetesen az, hogy nem kötelező, nem azt jelenti, hogy nem érdemes néhány lépést megtenni, mielőtt ezeket a szereket kezdjük használni. Egy általános fizikális vizsgálat során meggyőződünk arról, hogy a kisállat jó egészségügyi állapotban van-e, valamint megmérjük testtömegét is. Amennyiben a kutyánk előélete ismeretlen, vagy tudunk meglévő tartós betegségről, érdemes egy rutin vérlabort is kérni, majd ennek fényében választani megfelelő védekezési módot.

Miből áll a szívférgesség szűrés?

B.D.: A szívférgesség szűrést évente, kis mennyiségű vérből végezzük. Egyik része az antigén gyorsteszt, mely a felnőtt nőivarú férgek kimutatására szolgál. A másik részével a vérben keringő lárvákat mutatjuk ki. Ez mikroszkópos vizsgálattal, vagy Knott-teszttel történik. Ha az eredmények ellentmondásosak vagy kétesek, szükség lehet laboratóriumi PCR vizsgálatra is.

Milyen idősen kezdhetik el a kutyák szedni a bolha, kullancs, esetleg szívférgesség elleni tablettákat? Van-e esetleg más teendő kiskutyák vagy idősebb kutyák esetében?

B.D.: A kiskutyák 6-8 hetes korukban kezdhetik el szedni ezeket a tablettákat, melyet fizikális vizsgálat előz meg. Az idősebb kutyák esetében a parazitamentesítéstől függetlenül is érdemes félévente kérni fizikális vizsgálatot és nézetni egy rutin vérlabort, majd ehhez igazítani a kiválasztott védekezési stratégiát.

Milyen meglévő alapbetegségekkel nem szedheti a kutyánk ezeket a típusú tablettákat?

B.D.: Fontos leszögezni, hogy a mai parazitaellenes tabletták széles körben alkalmazottak és általában biztonságosak. Azonban néhány alapbetegség vagy egészségügyi állapot esetén óvatosabban kell eljárni.

A parazitaellenes kezelések módját mindig a kezelő állatorvos kollégával konzultálva, egyedileg kell megválasztani, ugyanis ő rendelkezik megfelelő információkkal az adott kutya egészségi állapotával és az alkalmazandó gyógyszerekkel kapcsolatban. Néhány alapbetegség vagy egészségi állapot befolyásolhatja a választást. Ilyenek például a májbetegség, vesebetegség, allergiák, epilepszia.

Az egészség az első – Mindig figyeljük a kutyánk jeleit!

Mivel alapvetően egy állatgyógyászati készítményről beszélünk, így az előzetes kivizsgálások mellett is érdemes a használat megkezdését követően kiemelten figyelni a kutyánkra és az egészségi állapotára. Szakértőnket ebben a témában is kérdeztük:

Milyen jeleket figyeljünk a kutyánkon bolha, kullancs, esetleg szívférgesség elleni tabletta szedésének megkezdése után, hogy időben észrevegyük, ha rosszul reagál? Mi a teendő abban az esetben, ha ez megtörténik?

B.D.: Fontosnak tartom leszögezni ismét, hogy a modern parazitaellenes tabletták általában biztonságosak és szükségesek, a legtöbb kutya jól tolerálja őket. Mint minden gyógyszer esetén, ritkán előfordulhatnak mellékhatások. A következő jelek arra utalhatnak, hogy a kutya rosszul reagál ezen tabletták szedésére:

  1. Gyomor-bélrendszeri problémák: hányás, hasmenés, étvágytalanság, hasfájás.
  2. Viselkedési változások: kóválygás, szorongás, idegesség, rohamok (epilepszia/rejtett epilepszia esetén).
  3. Bőrreakciók: viszketés, kiütések, vörösség, duzzanat.
  4. Általános tünetek: letargia, gyengeség, remegés.

Ilyen jellegű tünetek észlelése esetén elsődleges teendő mihamarabb állatorvoshoz fordulni. Addig is, ha a kutya hány vagy hasmenése van, biztosítani kell számára a megfelelő folyadékbevitelt. Ha a kutya viselkedésében vagy általános állapotában változás következik be, fontos olyan helyet biztosítani, ahol nem tud magának sérülést okozni. Önhatalmúlag, állatorvossal való konzultáció nélkül nem szabad semmilyen gyógyszert adni a kutyának. Fontos, hogy ezekben az esetekben késlekedés nélkül állatorvosi segítséget kell kérni.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a tabletták kutyánk szervezetére gyakorolt hatását? Tényleg érdemes-e segíteni a szervezetüket a méregtelenítésben a tabletta beszedését követő napokban?

B.D.: Tulajdonképpen egy egészséges kutya szervezete rendelkezik saját természetes méregtelenítő rendszerrel. Egészségük fenntartásához általában az egészséges étrend, a megfelelő mozgás, valamint a gyógyszerek helyes adagolása és alkalmazása elegendő. Természetesen a megfelelő táplálékkiegészítőkkel, mint például a máriatövismag olaj, gyermekláncfű lé, echinacea, spirulina, chlorella nem igazán lő mellé a gondos gazdi.

Miért is védekezünk? – A legfontosabb cél kutyánk egészsége

Alapvetően minden élősködő ellen bevetett módszer esetében a végcél azonos, vagyis a kutyánk védelme. A védekezés okait nem lehet elégszer ismételni, így nézzük meg újra:

Milyen kockázatokkal jár a kutyánkra nézve, ha nem védekezünk megfelelően a bolha, kullancs, szúnyog és egyéb élősködők ellen?

B.D.: Ha nem védekezünk megfelelően a bolha, kullancs, szúnyog és más élősködők ellen, kutyánk számos egészségügyi problémára válhat fogékonnyá. Bolhafertőzés esetén a kellemetlen viszketésen kívül kialakulhat bolhanyál allergia (hot spot), továbbá galandféreggel is megfertőzheti a kutyát. A kullancsok is veszélyes betegségeket terjeszthetnek, mint a Lyme-kór, babesiosis, ehrlichiosis. Védelem nélkül a szúnyogok terjesztette szívférgesség, bőrférgesség súlyos kockázatot jelent, utóbbinak közegészségügyi jelentősége is van (zoonózis). Ezen kívül egyéb élősködők is veszélyesek, mint a bélférgek, tetvek, atkák.

Összességében elmondható, hogy sokkal kisebb a mellékhatások valószínűsége és ezen gyógyszerek szervezetre gyakorolt „terhelő” hatása, mint annak a kockázata, hogy kedvencünk akár súlyosan megbetegszik valamilyen parazita által.


Dr. Bedi Dóra klinikus állatorvos. Munkája során fontos számára az empátia, a gazdikkal való partneri kapcsolat kialakítása, valamint a kisállataik érdekeinek képviselete mindenek felett. Nagy hangsúlyt fektet a betegségek megelőzésére és a szervezet erősítésére. Célja minimalizálni az állatokra nehezedő vegyszerek és gyógyszerek terhét. A klinikai munka mellett igyekszik több fórumon is edukáló céllal megnyilvánulni, szaktudását és tapasztalatait felhasználva olyan információkat és megoldásokat kínálni, amelyek minden kisállattartónak hasznosak lehetnek.


Tetszett a bejegyzés? Kövess minket Instán vagy Facebookon! Köszönjük!

Bogi és Maki